Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát

2023. június 12., hétfő 12:40

„A jelenleg zajló beruházások nyomán Magyarország fogja vezetni az európai ranglistát az elektromos akkumulátorok gyártásában, így nélkülözhetetlenné válik ebben a stratégiai fontosságú iparágban, ami garancia a gazdasági növekedés fenntartására” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a japán DENSO új kapacitásbővítő beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az autóipari beszállítóvállalat elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek alkatrészeinek gyártására szakosodott divíziót hoz létre Székesfehérváron.

A 25 milliárd forintos fejlesztést az állam 3,6 milliárd forinttal támogatja, amellyel 55 új munkahely létrehozását és 135 fő átképzését is segítik.

Elmondta, hogy az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, de ez sem tudta lelassítani az autóipari forradalmi megújulásának visszafordíthatatlan és hosszú távú folyamatát.

Azzal, hogy az elektromosautó-ipar képében teljesen új iparág jön létre, egy új és rendkívül éles verseny is elkezdődött, hiszen mindenki tudja, hogy a jövőben igazából azok az országok tudnak erősek lenni, azok tudják fenntartani a gazdasági növekedési pályájukat, amelyek az új elektromosautó-ipar beruházásait magukhoz tudják vonzani 

– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a kormány mindent megtett e cél érdekében, és ezek az erőfeszítések eddig sikerrel jártak, amiben a keleti nyitás stratégiája is kulcsszerepet játszott, miután a szektorban létrejövő beruházások jelentős része Ázsiából érkezik.

Stratégiai lépés

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly nem csupán átlépte a 10 ezer milliárd forintos lélektani határt, hanem 12 ezer milliárd forinttal hatalmas rekordot döntött. „Ez tizenkét év alatt három és félszeres bővülést jelent, s 2023-ban újabb 33 százalékos növekedést jegyeztek fel, miközben az ágazatbeli exporthányad továbbra is 90 százalék felett van” – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: a Magyarországra érkező autóipari beruházások eközben egyre magasabb hozzáadott értéket képviselnek és egyre magasabb technológiai színvonalat követelnek meg, így hozzájárulnak a gazdaság dimenzióváltásához is.

Emellett pedig illeszkednek abba a stratégiába, amelynek célja, hogy hazánk nélkülözhetetlenné váljon az európai gazdaság jövőbeli működése szempontjából legfontosabb iparágban – tette hozzá.

Jelenleg Kínával, Németországgal és az Egyesült Államokkal versenyzünk a minél több kapacitásért és a minél jobb teljesítményért az elektromosautó-ipar terén

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Közölte, bár a lakosság számát tekintve Magyarország csak a 95. helyen áll a világban, az elektromos akkumulátorok gyártásában a negyedik a globális rangsorban, és ha lezárulnak a jelenlegi beruházások, akkor feljön a második helyre – írja az MTI.

Így tehát az elektromosautó-iparban az európai ranglistát mi fogjuk vezetni, mivel a kínaiak vezetik a globális ranglistát 

– jelentette ki. A miniszter arra is kitért, hogy hazánk világszinten már most is a 14. helyen áll az inverterek exportjában, és a most bejelentett beruházással tovább fog javulni ez a pozíció.

Végül pedig közölte, hogy Magyarországon immár több mint kétszáz japán vállalat működik, nagyjából 30 ezer embernek adva munkát. „A kétoldalú kereskedelmi forgalom az idei első negyedévben mintegy 43 százalékkal emelkedett” – mondta a külügyminiszter. 

Rovatok