Index Vakbarát Hírportál

A horgászegyesület, amely megtiltotta a tóban az úszást, strandolást, a parton a kutyasétáltatást

2023. június 13., kedd 15:27

Gyékényesen történt a szokatlan, nagy felháborodást kiváltó eset, miszerint a település horgászegyesülete tilalmat vezetne be mindenre a vízen. Így tilos lenne csónakázni, a vízben úszni, vitorlázni, pancsolni, sőt még a parton való kutyasétáltatást is megreguláznák.

Gyékényes helyi horgászegyesületével mondhatni elszaladtak a lovak, amikor óriásit emeltek a horgászengedélyek árán. Most azonban ennél is tovább mentek, megtiltanák a tavon a vitorlázást, csónakázást, fürdőzést és a búvárkodást.

Indokként azt jelölték meg, hogy a képviselőtestület a korábban hozott intézkedési tervet vonja vissza. Azt gondolom, hogy ez a korlátozás így egyfajta zsarolásnak is tekinthető

– árulta el Gergelics Sándor a település alpolgármestere az ATV Híradó stábjának.

Az egyesület vezetése úgy látja, korábban az önkormányzati képviselők korlátozták őket abban, hogy a területeket bérbe adják a nekik fizető horgászoknak, így ez elegendő indok a mostani tervezetre.

A település lakóinak nem tetszik az ötlet, ugyanis szerintük nagy kárt okoznak ezzel a falu hírnevének. Elmondásuk szerint naponta több ezer ember is megfordult a tónál a nyári, meleg napokon. 

Emellett pedig a helyi turizmussal foglalkozó emberek is kétségbeestek. A vendéglátóhelyek, valamint a nyaralókkal rendelkezők is, ahogyan a szobakiadással foglalkozók is aggódnak. 

Az ügyben kereste a híradó az egyesület elnökét, de nem kívánt nyilatkozni. A falu polgármestere írásban ígért választ, de tőle sem érkezett semmi.

Rovatok