Index Vakbarát Hírportál

A nyomozó főügyészség szerint Böröndi Gábor nem alázta meg a honvédség sofőrjeit

2023. június 13., kedd 16:01

Nem talált bűncselekményre utaló jelet a Központi Nyomozó Ügyészség, ezért elutasította azt a feljelentést, ami azzal kapcsolatban született, hogy a Magyar Honvédség vezérkari főnöke megalázóan bánt a honvédség sofőrjeivel.

A Központi Nyomozó Főügyészség kivizsgálta a Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke magatartását kifogásoló feljelentést, amelyet bűncselekmény hiányában elutasított – ismertette a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya.

A feljelentést egy ismeretlen személy tette szolgálati visszaélés bűntette és alárendelt megsértésének bűntette miatt, amelyhez két hangfájlt is csatolt. A feljelentő azt sérelmezte, hogy

Böröndi Gábor altábornagy május 5-én a szentendrei laktanyában tartott vezetői értekezleten a parancsnoki gépjárművezetők olyan kiképzését rendelte el, amelynek célja – a feljelentés szerint – a fizikai és lelki bántalmazás volt, és amelyet szabálytalanul úgy hajtottak végre, hogy megsértették a katonák emberi jogait és méltóságát

– áll az ügyészségi közleményben.

A Központi Nyomozó Főügyészség közlése szerint „a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján megállapítható, hogy a feljelentő által megalázónak vélt kiképzési feladatok a NATO szövetséges fegyveres erői által is alkalmazott kiképzési módszertan szerint kerültek összeállításra”.

A kiképzés célja – más katonák mellett – a parancsnoki gépjárművezetők harcképességének fokozása volt, valamint az, hogy a kiképzésen elsajátított ismereteket az érintettek a tényleges napi szolgálati feladataik során, a gyakorlatban is alkalmazni tudják – tették hozzá.

„A katona szolgálati viszonya különleges közszolgálati jogviszony, amely – a honvédelmi szervezet feladatainak megvalósítása érdekében – az egyes alapjogok korlátozásának elfogadásával, valamint az élet és a testi épség kockáztatásával valósul meg” – jelezték.

Hangsúlyozták, hogy

a parancs kiadása a jogszabályi rendelkezések alapján jogszerű volt.

„Önmagában az a körülmény, hogy a parancs a kiképzési feladat végrehajtásával érintett állomány tagjait az esetlegesen a megszokott napi tevékenységüktől eltérő fizikai és pszichikai megterhelésnek tette ki, bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanúját nem alapozhatja meg” – írták.

A parancsnoki gépjárművezetők harcászati kiképzése a kiképzési terv keretein belül, szakmailag megalapozott módszerek szerint történt, és az is kiemelendő, hogy ugyanezen módszereket alkalmazták – és alkalmazzák – több alakulat személyi állományának képzése során is – fogalmaztak.

Mindezek alapján a Központi Nyomozó Főügyészség az elrendelt feljelentés-kiegészítés alapján lefolytatott vizsgálata során azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a feljelentést elutasította.

Rovatok