Index Vakbarát Hírportál

Ismét kordont bontottak a Karmelitánál

2023. június 13., kedd 07:51

Újabb akciót szervezett a Karmelita kolostornál a Momentum Mozgalom. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselői és aktivistái kedden reggel hét óra után lebontották az épület körül felállított kordonokat.

A kordonbontást a Momentum a Facebook-oldalán is közvetítette, ahol Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa elmondta, hogy a párt immár hetedik alkalommal bontotta le „a hatalom hazug kordonjait” a Karmelita kolostornál.

A politikus emlékeztetett, hogy ezeknél a kordonoknál a jövőjükért és a tanáraikért tüntető diákokat könnygázzal fújták le és gumibottal verték meg.

Kiállunk a tanárok mellett, akiket egy bosszútörvénnyel akarnak megfélemlíteni. Megbecsülést, kiszámíthatóságot és versenyképes fizetést érdemelnek, nem bosszútörvényt!

– mondta Tóth Endre a kordonbontás után.

A Momentum politikusai egy osztálynaplót is vittek a Karmelitához, benne a kormánytagok osztályzataival: mindannyian egyest kaptak a magyar oktatásért végzett munkájukért.

Mint ismert, a kormány március elején tette közzé a  státusztörvény-tervezetet , mely minden eddiginél nagyobb felháborodáshoz vezetett, többek között a dulakodásig és könnygázig fajuló t üntetéseket  is az új szabályozás hívta életre.

Rovatok