Index Vakbarát Hírportál

Súlyos börtönbüntetést kaptak sikkasztás miatt a Hungária Értékpapír Zrt. vezetői

2023. június 14., szerda 07:38

Börtönbüntetésre ítéltek több milliárdost a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében csalás és más bűncselekmények miatt. A cég két tulajdonosát nyolc, valamint hét év börtönre, négy társukat pedig rövidebb szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében.

A törvényszék közleménye szerint a ceglédi székhelyű befektetési vállalkozás ügyében hat embert vádolnak sikkasztás miatt. Az ügy első- és másodrendű vádlottja a cég két volt tulajdonosa, a harmadrendű vádlott operatív igazgató volt, a negyedrendű vádlott a cég iroda- és fiókvezetője, az ötödrendű ügyviteli és pénztárosi feladatokat látott el, a hatodrendű vádlott  a harmadrendű édesanyja  pedig egy kft. képviselőjeként kötött ügynöki megbízási szerződést a zrt.-vel.

Az első-, másod- és harmadrendű vádlott a brókercég irányítójaként három másik társa közreműködésével több milliárd forint kárt okozott legalább 350 ügyfelnek, köztük több Pest vármegyei településnek.

A két tulajdonos kormányzati és önkormányzati megbízásokat szállított a ceglédi irodának egy állami cégtől, továbbá az alsónémedi, a fóti és a százhalombattai önkormányzattól. A brókercég érdekkörében álló cégcsoporthoz tartozó gazdasági társaságok pedig fedezet nélküli vállalati kötvényeket bocsátottak ki 2012 és 2014 között. A kötvények kibocsátásának céljaként ingatlankereskedelmet és különböző gazdasági tevékenységek finanszírozását jelölték meg, valójában a társaságok azonban nem folytattak gazdasági tevékenységet. A vádlottak a kötvényeket előnyös kamatozású, biztonságos és tőkevédett értékpapírként forgalmazták, melyeket ügyfeleik a hiányos, megtévesztő információk miatt abban a tudatban vásároltak meg, hogy befektetésük megtérülése kellően biztosított.

A Magyar Nemzeti Bank 2015. április 20-án visszavonta a társaság befektetési szolgáltatói tevékenységére vonatkozó engedélyét. Az ügyészség 2016 nyarán vádat emelt.

A törvényszék kedden hét évre ítélte el az elsőrendű vádlottat sikkasztás, több száz rendbeli csalás, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt. A másodrendű hasonló bűncselekményekért nyolc évet, a harmadrendű pedig három évet kapott.

A negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottat 1 év 2 hónap, 1 év 2 hónap, illetve 8 hónap felfüggesztett börtönre ítélte az elsőfokú bíróság.

Több vádlottnak kártérítést kell fizetnie a sértetteknek.

A Budapest Környéki Törvényszék Hungária Értékpapír Zrt. ügyében kedden kihirdetett elsőfokú ítélete ügyészi, illetve vádlotti és védői fellebbezések miatt nem jogerős.

Rovatok