Index Vakbarát Hírportál

Minden digitalizáció iránt érdeklődő hallgatót vár a Duna Group Szabadegyetem

2023. június 15., csütörtök 12:49

Az építőipar jövője digitális! Ha egyetértesz, gyere el! – ezzel a felütéssel várja hallgatóit augusztus 11-től a negyedik Duna Group Szabadegyetem, amire hamarosan indul a regisztráció. A fókusz idén is a high-tech gépek és technológiák által zajló infrastruktúra-fejlesztésen lesz.

Az építőmérnök, geodéta, térinformatikus, gépész és informatikus egyetemi hallgatókat egyaránt várják augusztus 11–13. között a Duna Group Szabadegyetemen, amit immár negyedik alkalommal szerveznek meg.

Az elmúlt években kialakult hagyományoknak megfelelően idén is egy felszabadult hangulatú, ugyanakkor a szakmaiságot is hangsúlyosan kezelő rendezvénysorozatra számíthatnak a hallgatók.

A három nap alatt a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy betekintést nyerjenek az infrastruktúra-építés kulisszatitkaiba, miközben várhatóan életre szóló ismeretséget köthetnek a meghívott hét egyetem hallgatóival.

A Duna Group Szabadegyetemet idén is a magyar építőipar legérdekesebb projektjeire alapozzák, és ezúttal is központi szerepet szánnak a digitalizációnak, azon belül a BIM témakörének, amelyet idén a gyakorlatban ismerhetnek meg a diákok. Ennek megfelelően bejárják az ország egyik legjelentősebb hídépítési projektjét Pakson, továbbá ellátogatnak az M44-es autópálya-építésre is.

Az építőipar jövője digitális! Ha egyetértesz ezzel, gyere el, és olyat mutatunk, amit eddig még nem láttál!

– adta meg az alaphangot az érdeklődőknek Kincses Péter fő szervező. Hozzátette, akit érdekel az infrastruktúra-építés digitális jövője a gyakorlatban, és még a jövendőbeli kollégáit is szeretné megismerni, annak ott a helye augusztusban a BME Kármán Tódor Kollégiumban szervezett eseményen.

Út- és hídépítés a digitalizáció mentén

A szabadegyetem céljaként azt jelölte meg, hogy a jövő infrastruktúra-építőit már a hallgatói évek alatt személyesen is összeismertessék egymással, illetve bevezessék őket a digitális építőiparba.

Szeretnénk megmutatni, mit jelent az út- és hídépítés a digitalizáció mentén, a high-tech gépeket és technológiákat is bemutatva, avagy bevezetjük a diákokat a 3D modellek, a drónok és a kivitelezés világába. Mindezt terepen, a gyakorlatban, kézzelfogható módon!

A Duna Group Szabadegyetem háromnapos programsorozata a meghívottak számára teljes mértékben ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A teljes ellátást adó háromnapos rendezvény regisztrációja hamarosan indul.

A tavalyi rendezvényről az alábbi cikkünkben számoltunk be. 

Rovatok