Index Vakbarát Hírportál

Rákkeltő anyaggal találkozhatnak a dolgozók az iváncsai akkumulátorgyárban

2023. június 15., csütörtök 07:57

Az iváncsai akkugyár levélben tájékoztatta a munkásokat, hogy az Elektróda épületben rákkeltő hatású anyaggal találkozhatnak. A munkások azt állítják, mostanában többen is rosszul lettek. A cég szerint csak egy férfi panaszkodott szédülésre, miután bement az Elektróda épületbe. Az Országos Mentőszolgálat ezt cáfolja, az utóbbi hetekben ugyanis háromszor volt kint a mentő az építkezésen. A rendőrség kedden közölte, hogy gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak.

2021 tavaszán kezdtek el akkumulátorgyárat építeni Iváncsán. A 135 hektáros területen belül van egy úgynevezett Elektróda épület, ahova a munkások mostanság félnek bemenni. Nemrég kaptak a gyártól egy tájékoztató levelet, amiben az áll, hogy az Elektróda épületben rákkeltő hatású anyaggal találkozhatnak. Az egyik munkás arról beszélt az RTL Híradónak, hogy az elmúlt hetekben több kollégája is rosszul lett, fejfájásra, hányingerre panaszkodtak.

Mikor ennek a helynek a közelébe kell menni, akkor mindenki ódzkodik, hogy oda nem megy fel, próbáljuk elkerülni mi is ezt a részt inkább

– fogalmazott a csatornának.

Arról is mesélt, az Elektróda épület bizonyos részein fehér kezeslábast és sebészi maszkot kell viselni, amit mostanában örömmel hordanak, még a dohányzóban sem veszik le, annyira félnek.

A csatorna felkereste az akkumulátorgyárat és arról érdeklődtek, hány munkás lett rosszul az építkezésen az utóbbi hetekben. Válaszukban azt írták, csak egy ember, akit korábbi közleményükben már megemlítettek – ez május 30-án történt.

Az Országos Mentőszolgálat a Híradó kérdésére ezzel szemben azt közölte, hogy május vége óta háromszor kellett kivonulni az iváncsai építkezésre. Egyszer május 30-án egy sérüléshez, aztán június elsején riasztották őket egy férfihoz, rosszullét miatt. Majd június nyolcadikán, szintén egy férfit láttak el.

A rendőrség kedden közölte, hogy gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak.

A cég azzal egészítette ki korábbi közleményét, hogy hétfőn levegőminőségtesztet is végzett egy foglalkozás-egészségügyi szakértő, aki mindent rendben talált.

Az iváncsai akkugyár nemcsak a munkások, de a helyiek életét is felbolygatta, helyszíni riportunkat ide kattintva tudja elolvasni.

Rovatok