Index Vakbarát Hírportál

Szalai Zoltán: Szép teória, hogy megzsaroltuk a Libri tulajdonosát

2023. június 15., csütörtök 18:03

„Ez nem egy mitikus történet, Balogh Ákos, a Libri korábbi többségi tulajdonosa továbbra is a cégcsoport igazgatósági tagja lesz” – fogalmazott Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója Rónai Egon Konkrétan című műsorában. Szóba került Orbán Balázs nagy port kavart kijelentése is, miszerint „aki egy ország médiáját uralja, az uralja az országot”. Szalai szerint ezt a mondatot kiragadták a kontextusából, és azóta bizonyítékként hordozzák körbe. Javasolja, mindenki olvassa el az eredetit.

„Az MCC a Libriben eddig is kisebbségi tulajdonos volt, a befektetései pedig hosszú távon nyereségesek kell, hogy legyenek, mivel ebből finanszírozza alapítványa célját, az oktatási, tehetséggondozási tevékenységet” – mondta Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) igazgatója az Index Konkrétan című műsorában Rónai Egonnak. 

Az MCC csaknem százszázalékos tulajdonrészt szerzett a Libri Csoportban, és a hírre több, a kiadónál tevékenykedő és könyveit ott megjelentető szerző is tiltakozással reagált, köztük Bödőcs Tibor humorista is, aki hosszú Facebook-posztban fejtette ki véleményét a helyzetről. Nem sokkal később Péterfy-Novák Éva író jelentette be, hogy nem adatja ki könyveit többé a Librivel.

A műsorban Szalai „szép teóriának” nevezte, hogy a korábbi többségi tulajdonost,  Balogh Ákost tulajdonképpen megzsarolták, hogy eladja a céget. A G7 információi szerint ez úgy történt, hogy az üzletember egy másik befektetéséhez szeretett volna osztalékot kivenni a cégből, de ehhez az akkor még kisebbségi tulajdonos MCC nem járult hozzá a „bizonytalan könyvpiaci helyzetre” hivatkozva. 

„Amióta Ákossal együtt dolgozunk, kiváló közöttünk a munkakapcsolat, egyébként nemcsak a volt tulajdonossal, hanem a teljes menedzsmenttel, így cáfolnám a G7 információit” – mondta az MCC igazgatója, majd Rónai Egon kérdésére elmondta, Balogh mostantól az igazgatóság tagja lesz, hiszen több évtizede ismeri a magyar könyvpiacot, így ez az egész „nem egy mitikus történet”. 

A műsorban szóba került Orbán Balázs, a miniszterelnök főtanácsadójának, az MCC-t tulajdonló alapítvány kuratóriumi tagjának nagy port kavart kijelentése is, miszerint „aki egy ország médiáját uralja, az uralja az országot”. Szalay szerint ezt a mondatot kiragadták a kontextusából, mivel Orbán Balázs  igazából arról beszél , hogy  milyen nagy  jelentősége van annak, hogy adott országban a média mekkora hányadát birtokolja külföldi tulajdonos. 

Ezt aztán kiforgatták, és ráhúzták egy olyan gondolati sínre, amit alapvetően több baloldali orgánum szeretne hallani. Azóta ezt a mondatot bizonyítékként hordozzák körbe

– fogalmazott az MCC igazgatója. 

A kérdésre, hogy garanciát vállal-e Szalai arra, hogy semmi nem változik ezután sem a Libri Csoportnál, úgy felelt, rengeteg fejlődési lehetőség van még a cégben, ám viták mindig is lesznek egy vállalaton belül a fejlődési irányokat illetően. 

Konkrétan legújabb adásában Rónai Egon arról is beszélgetett Szalai Zoltánnal, hogy

(Borítókép: Rónai Egon és Szalai Zoltán. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok