Index Vakbarát Hírportál

Strasbourghoz fordul a katona, akit elbocsátottak, mert nem vette fel a koronavírus elleni oltást

2023. június 15., csütörtök 07:00

Kényszerszabadságra küldték, majd elbocsátották a honvédség egyik korábbi katonáját, mert megtagadta a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Magyarországon másodfokon pert vesztett, ezért a strasbourgi bírósághoz fordul.

Kovács Pál Péter összesen húsz évet szolgált a magyar honvédségnél, ez idő alatt Boszniában és Cipruson egyszer, míg Koszovóban kétszer is volt békefenntartó missziókon. A kétgyermekes leszerelt katona a koronavírus-járvány idején nehéz helyzetbe került, mert nem akarta felvenni az oltást, ami a honvédségnél kötelező volt – számolt be az ATV Híradó.

Azt a tájékoztatást kaptam a parancsnok helyettesemtől, hogy vagy beoltatom magam, és akkor maradhatok a rendszerben, vagy ha nem, akkor illetmény nélküli szabadságra küldenek bennünket, de a másodállást azt nem engedélyezik

– mesélte a katona, aki kérelmet is adott be annak érdekében, hogy másodállást vállalhasson, azt azonban elutasították.

Ennek ellenére mégis elment dolgozni, és négy nap másodállás nélkül eltöltött nap után autóbusz-vezetőként egy helyi személyszállítási cégnél kezdett el dolgozni. Közben kényszerítés vádjával feljelentést tett a Katonai Ügyészségen a parancsnokhelyettessel szemben.

A lapunknak Kovács Péter Pál levélben jelezte, az engedély elutasítása ellenére is másodállást vállalt, hogy gondoskodni tudjon a családjáról. Mint írta, a másodállás megtiltásával kényszerítették rá a vakcina felvételre, ezzel ellehetetlenítve őt és családját. Az ügyben pert indított, amelyet Magyarországon másodfokon is elveszített, ezért most a strasbourgi bírósághoz fordul. 

Azonban nem ő volt az egyetlen, aki ilyen helyzetbe került: összesen 150 katonát szereltek le 2022 decemberében az oltás megtagadása miatt. Majd másnap megszűnt a járványügyi veszélyhelyzet, ami kihatott a védőoltással kapcsolatos szabályokra is.

Olyat nem lehet csinálni, hogy embereket egy éven keresztül megfosztunk attól, hogy megélhetést keressenek valamilyen módon, arra kényszerítsük őket, hogy tulajdonképpen az éhezés vagy a szűkölködés és az oltás beadása között válasszanak

– mondta Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Mint monda, más országokban ezt úgy oldották meg, hogy leszerelék azokat a katonákat, akik nem akarták az oltást. Magyarországon viszont lemondási tilalom volt, másodállásra pedig nem adtak engedélyt – tette hozzá.

Rovatok