Egykor Budai Postapalota, ma a Pénzmúzeumnak és a Magyar Nemzeti Bank Felügyeleti Központjának is otthont adó Buda Palota – ez a Széll Kálmán tér, a Krisztina körút és a Vérmező által határolt területet uraló monumentális, meghatározhatatlan stílusú épület neve. Itt járt csütörtökön az Index stábja, leültünk ahhoz az asztalhoz, amelynél megszületnek az ország sorsát meghatározó monetáris döntések, alkalmasint az euró majdani bevezetése, majd sétánk befejeztével a tetőteraszról gyönyörködtünk a kilátásban.
Nem véletlenül Sándy Gyula köz a neve a Várfok utcát és a Krisztina körutat összekötő néhány méteres utcácskának; a legendás Budai Postapalotát, a Pénzmúzeumnak is otthont adó Buda Palotát Sándy Gyula jeles építész tervezte az 1920-as években. Itt járt csütörtökön az Index stábja, és tetőtől talpig, pontosabban talptól tetőig bejártuk az épületet – amelynek története a huszadik és részben a huszonegyedik század magyar történelme.
A kínzó munkanélküliség csökkentésének szándékával 1923. január 18-án nyilvános tervpályázatot hirdettek a Trianon utáni csonka Magyarország posta- és távbeszélő-hálózatának központjául szolgáló épület megalkotására. Valójában már az első világháború előtt mutatkozott igény egy igazgatósági épületre, és készültek is tervek a Józsefvárosi Telefonközpont melletti telekre, de a háború közbeszólt. A Magyar Királyi Posta és Távírda Vezérigazgatóság végül a Krisztina körút, Várfok utca, Vérmező által határolt telket vásárolta meg, hogy ott építse fel a budai III. számú telefonközpontot és a székesfővárosi postaigazgatóság épületét. A május 24-i határidőig 25 pályamunka érkezett be, a bírálóbizottság május 26-án ült össze.
Sándy Gyula terveiről a bírálati jegyzőkönyvben kiemelték, hogy belső folyosós épületet tervezett, érdekesnek találták még a fölső két emelet hátraugratását is. Gazdaságos terveinek és valószínűleg jó referenciáinak köszönhetően (korábban ő tervezte a zágrábi postapalotát) neki ítélték az első díjat. Sándy a legmodernebb megoldásokat alkalmazta, a műszaki funkciók kerültek előtérbe. Nem csoda, hiszen Dessauban ekkoriban bontakozott ki Walter Gropius irányításával a hasonló elveket valló Bauhaus forradalmi építészeti iskolája, mozgalma.
Ám gyorsan tisztázzuk: Sándy Postapalotája minden, csak nem Bauhaus-stílusú épület. Igazából nincs is stílusa, azaz van, nem is egy: eklektikus. Még leginkább talán a szecesszió stílusjegyei érhetők tetten a maga korában Budapest legmagasabb irodaházának számító épületen. A palota díszítőmotívumai, a sgraffito technikával kivitelezett homlokzati ornamentika, illetve a Krisztina körúti főhomlokzat zárt erkélyének rácsozatán és a lépcsőházi korlátokon alkalmazott csigás motívumok a 20-as éveknek a magyaros szecessziót visszahozó világába illeszkednek, semmiképp sem illeszthetők az art deco irányzatba.
Az épületet Dávid János és fiai építőmesterek építették két szakaszban; a déli fertályba tervezett telefonközpontnak hamarabb el kellett készülnie, mert a beüzemelése sokáig tartott. 1923 őszén elkezdték a kivitelezését, és 1925 nyarára ez a rész fel is épült. Elhelyezték benne – az országban először – a legmodernebb, Rotary rendszerű telefonközpontot, melyet az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság gyártott. Az északi oldalra szánt postaigazgatóság csak 1926 márciusára épült fel. (Megemlítendő, hogy 1930–1939 között a Bélyegmúzeum, 1955 és 1972 között pedig a Postamúzeum is ebben az épületben működött.)
A hatalmas építkezés 3 200 000 pengőt emésztett fel a központi költségvetésből.
Az épület a második világháborúban nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, de vasbeton pillérváza rendíthetetlenül állt, erre Sándy – aki 1953-ban, 85 éves korában hunyt el – roppant büszke volt.
A csütörtöki barangolásunk során megtudtuk, hogy Magyarországon először a Postapalotában alkalmazták a páternoszteres liftmegoldást.
És miért hívják páternoszternek a végtelenített mozgású liftet? Nos, a Miatyánk kezdődik így (Pater noster, qui es in caelis, Miatyánk, ki vagy a mennyekben). A rózsafüzéren egy speciális gyöngy jelzi, hogy a sorozatnak ennél a pontjánál a Miatyánk következik. A páternoszter felvonó – amely egy sorozat kabinból és megállókból áll, majd egy ponton átfordul – ennek az analógiájaként kapta a nevét.
Az üvegtető alatti átriumos teret egy szoborszerű, aranyszínű fémgerendázat uralja, amely egy ligetet szimbolizál. A növényfalat pedig valódi, élő páfrányok, egyéb zöldellő növények borítják. A fa motívuma az egész épületben megjelenik a belsőépítészeti részleteken. Az arany, a tégla, a kerámiaburkolat és a szinte már kötelező elemként megjelenő zöldfal kissé buja megoldása izgalmas látvánnyal ruházza fel az enteriőrt.
A földszintről, az időszakos kiállításról az ominózus páternoszterrel felmentünk a hetedik emeleti Panoráma Teraszra, amely a nagyközönség előtt pénteken nyílik meg, egy sky barral együtt, ahol a látogatók megemészthetik a Pénzmúzeum látványát. (Éppen ezért egy órával később nyílik, és tovább tart nyitva, mint a Pénzmúzeum.) A látogatási idő a Pénzmúzeum nyitvatartásához igazodik, kivéve a Múzeumok Éjszakáján. Június 24-én ugyanis délután 4 és éjfél között vezetett túra keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a ház és a terasz érdekességeivel.
A hetedik emeleten található a Monetáris Tanács ülésterme, ahol az ország pénzügyeit meghatározó döntések születnek. Komoly felügyelet mellett léphettünk be a legalább húsz méter hosszúságú ovális asztalt tartalmazó irodába, mely törhetetlen, golyóálló ablakok által védett, lehallgatásbiztos terem, páncélozott, legalább húsz centi vastagságú ajtókkal.
Ha már az anyagiak: az MNB nem sajnálta a pénzt az épület rekonstrukciójánál. A drága anyagok, a márvány, az acél, az aranyozott fémek, a nemes faburkolat mindenhol tetten érhetők.
A Monetáris Tanács termének hatalmas ovális asztala valamilyen szinten a grandiózus putyini bútordarabra hajaz, amelynek a végén ülve a koronavírus-fertőzéstől tartó orosz elnök vendégeit szokta fogadni. Csakhogy itt, ennél az asztalnál tizenketten ülnek, mivel a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tucatnyi tagja van. A tanácsterem előteréből, a fogadótérből ki tudtunk lépni a tetőteraszra, ahonnan kilátás nyílik egyfelől a Vérmezőre és a Krisztina körútra, másfelől Pasarétre, a Rózsadombra, a Vízivárosra és mindenekelőtt a Széll Kálmán térre.
No meg Szőke Gábor Miklós hatalmas Aranyszarvasára. (A szobrászművész másik alkotása, a Robogás az utcai frontról is látható. A mű az Aranyvonat és Magyar Nemzeti Bank alkalmazottainak emlékét őrzi, akik a második világháború végén a közeledő front elől nyugatra menekítették az ország aranytartalékát, 30 tonna aranyat.)
És ezen az északi fronton helyezkedik el a tetőteraszi bár is, amely péntektől már a vendégek által is látogatható lesz. A fogadótérben Konok Tamás festőművész munkái láthatók, ami azért is szép gesztus az építtető részéről, mert a művész Sándy Gyula unokája volt.
A Postapalota 2008-tól 2018-ig egy évtizeden át az enyészeté volt, 2016-ban vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank az épületet, és Szalay Tihamér tervei alapján történt meg a rekonstrukció.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)