Index Vakbarát Hírportál

Bajban a magyarok egyik kedvenc gyümölcse

2023. június 16., péntek 08:39

Jelentősen csökken idén a betakarított gyümölcsmennyiség Magyarországon. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt vélhetően a termelők és a feldolgozók helyzete később sem lesz könnyebb.

Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke az InfoRádióban vendégeskedett, ahol a magyar cseresznyetermelők nehéz helyzetéről beszélt.

A tavaszi fagyok idén sem kegyelmeztek a hazai gyümölcsöknek, a legnagyobb terméskiesés a kajszi- és őszibaracknál, valamint a cseresznyénél várható. Utóbbiból a termés 40-50 százaléka veszett oda

– mondta el Mártonffy.

Kiderült: 

Cseresznyéből a korábbi 12-13 ezer tonnával szemben csak 6-7 ezer tonnára számítaNAK.

A kamara elnöke szerint a problémát hosszú távon csak a fajtanemesítés és a kataszteri rendszer újraélesztése oldhatja meg.

Bajban vannak a meggytermelők is

A magyar meggytermelőknek sem könnyű a helyzetük, hiszen Magyarországon a tavalyi betakarított meggytermésnél 15-20 százalékkal lehet kisebb az idei – olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács csütörtöki közleményében.

A várható visszaesést a tavalyi aszály hatásának tulajdonítják, hiába virágoztak ugyanis jól a fák, a szárazság miatt gyengült a kondíciójuk, termékenyülő képességük. 10-20 százalékuk ki is száradt, öntözött ültetvényekből is érkeztek bejelentések számottevő pusztulásról.

A tavaszi fagy sem tett jót a meggynek, az időjárás kritikus időszakban volt hűvös, szeles, fényszegény, akadályozta a méhek járását, rontva a beporzást és a termékenyülést. Emiatt sok virágból nem kötődött gyümölcs, a sok csapadék miatti fertőzés is növelte a termésveszteséget – ismerteti a FruitVeb.

A közlemény szerint a kiváló minőségű magyar meggy 60-70 százalékát a konzervipar hasznosítja, de a belföldi befőttgyártók szervezettsége nem megfelelő, így nem tudnak jó áron értékesíteni külföldön, a nagy német vevők a tavalyinál nem is hajlandók többet fizetni.

Az előállítási költség ugyanakkor nőtt a befőttesüveg, az energia, a munkabér és más összetevők drágulása miatt, és a meggytermesztés is 30-50 százalékkal többe kerül, mint 2-3 éve, miközben a felvásárlási ár nem változott.

Rovatok