Index Vakbarát Hírportál

Lezárult a státusztörvény vitája, az államtitkár szerint nem hangzott el komolyan vehető érv ellenzéki oldalról

2023. június 17., szombat 09:59

Decemberig semmilyen béremelést nem láthatnak a tanárok, de ha majd meg is érkezik az első emelt összeg, azt sem fogják különösebben érzékelni. A piaci szektor már várja a diplomás pedagógusokat. Szombat délelőtt folytatódott a parlamentben a státusztörvény vitája.

Teljesen kivéreztetik ezt az ágazatot, noha több pedagógus végzettségű fideszes parlamenti képviselő is ül a parlamenti patkóban – mondat Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető szombaton délelőtt. Nem kiművelt emberfőket szeretnének, hanem azt, hogy sok szakmunkás legyen, mert akkor nem lesz, aki beleszól az ügyek menetébe. De akkor legalább nekik kellene megfelelő képzési feltételeket teremteni – húzta alá.

A törvénytervezet alapvető hibájának nevezte, hogy nem szól a jövőről. Azt is hangsúlyozta, hogy az európai uniós pénzek lehívásának nem feltétele a szóban forgó törvénymódosítás. A pedagóguséletpálya-modell igen, de a státuszuk teljes felforgatása biztosan nem. „Önök a jövőnkkel játszanak, szégyelljék magukat” – fogalmazott Tóth Bertalan.

A státusztörvény parlamenti vitájának korábbi eseményeiről ide kattintva olvashatnak.

Takács Péter a belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára válaszában jelezte, a korábbi évekhez képest két és félszeresét költi a kormány oktatásügyre, míg a baloldali kormány IMF-hitelből fizette az ágazatot. A felelős kormányzás feltétele, hogy hosszú távon is fenntartható legyen a rendszer.

Az elmúlt évben felmondással vagy közös megegyezéssel az állami fenntartású oktatásból 2021-ben 3738-an, 2022-ben pedig 5316-an távoztak

– hívta fel a figyelmet felszólalásában Tóth Endre, a Momentum képviselője. Az állam nagyon rossz munkaadó, mert miközben a tankerületi vezetők milliós bónuszokat visznek haza, addig a pedagógusok semmilyen év végi jutalmat nem kaptak, legfeljebb bejglit vagy egy csomag szaloncukrot. Lojalitást vásárolnak, miközben a terepen oktatók egyáltalán nem érdeklik a kormányt. 

Decemberig semmilyen béremelést nem láthatnak a tanárok, tanítók a számlájukon, de ha majd megérkezik, akkor sem lesz érezhető a különbség.

Amit az oktatási kormányzat viszont érzékelhet majd, az a piaci szektor pedagógusokat elszívó ereje lesz. A diplomás pedagógusokat ugyanis szívesen látják a multik. Mi tartja majd azokat a pályán, akik a bevezetendő teljesítménybérezés miatt fizetésük csökkenésével szembesülnek? – tette fel a kérdést a Momentum politikusa.

Takács Péter államtitkár zárszavában azt mondta, komolyan vehető új érv vagy indok nem hangzott el a vitában az ellenzéki oldalon, a belügyminisztérium a szükséges egyeztetéseket lefolytatta, ezeket azonban az ellenzéki oldal képviselői nem vették kellően komolyan.

Meggyőződésem, hogy a pedagóguséletpálya-modellre vonatkozó törvényjavaslatunk a magyar oktatás ügyét előre viszi

– szögezte le az államtitkár. Azt kérte az ellenzéki képviselőktől és a pedagógusoktól, hogy a tényeket mérlegeljék, és ez alapján ítéljék meg a BM által benyújtott törvényjavaslatot. Az ellenzéki képviselőket végül arra szólította fel, hogy tegyenek meg mindent, hogy az európai uniós pénzek mielőbb megérkezhessenek.

A törvénymódosító javaslatok benyújtására jövő hét szerdáig lesz mód. 

Rovatok