Index Vakbarát Hírportál

Ismét elmondta a győri polgármester, mit gondol Borkai Zsolt újraindulásáról

2023. június 19., hétfő 16:20

Ha valaki meg akar nyerni bármilyen versenyt, akkor teljesen mindegy, ki az ellenfél – mondta Dézsi Csaba Győr jelenlegi polgármesterre, arra reagálva, hogy Borkai Zsolt bejelentette, függetlenként elindul a jövő évi önkormányzati választásokon.

Az ATV Híradójának úgy nyilatkozott Dézsi Csaba, hogy ,,ha valaki meg akar nyerni bármilyen versenyt úgy gondolom, akkor teljesen mindegy, ki az ellenfél, akkor gyakorlatilag az az első, aki az első, tehát itt nem az ellenfelekkel kell foglalkoznunk, hanem tenni kell a dolgukat”.

Borkai Zsolt egykori győri polgármester a Heti Naplónak korábban bejelentette, hogy elindul a választásokon, és a célja polgármesteri szék. Ebben az interjúban az olimpiai bajnok elmondta azt is, hogy egy ideig kereste a fideszes párttársait, de nem érte el őket, most pedig már nem hívja egyiküket sem.

2019 októberében Borkai Zsolt a botrányát követően kilépett a Fideszből.

Győr jelenlegi polgármestere a bejelentéssel kapcsolatban leszögezte: nem azt nézi, hogy ki az ellenfele. Lázár János építési és közlekedési miniszter a napokban egyértelművé tette, hogy a Fidesz és a kormány Dézsi Csaba Andrást támogatja. Az ellenzéki pártok még nem nem döntöttek a győri jelöltjükről. 

Rovatok