Index Vakbarát Hírportál

Fojtogatta, majd megkéselte az anyját egy nő Budapesten

2023. június 19., hétfő 08:21

Egy nő kevés híján megölte az édesanyját Budapesten. A szakértő szerint kóros elmeállapotban szenvedett a támadó.

Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nő ügyében, aki tavaly majdnem halálra késelte az anyját. 

A közlemény szerint egy fiatal nő fojtogatta, majd késsel több alkalommal megszúrta édesanyját 2022. augusztus 22-én Budapesten, egy XII. kerületi lakásban. Az anya a szúrások következtében életveszélyesen megsérült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság beosztottjai a helyszínen elfogták az akkor 28 éves feltételezett elkövetőt. A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nőt, aki nem tagadta a cselekményt.

Az igazságügyi elmeszakértők azt állapították meg, hogy a nő kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor is, ezért a bíróság kényszergyógykezelését rendelte el.

A rendőrség a nyomozást lezárta, és az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

Rovatok