Az elmúlt évtizedek egyik legellentmondásosabb politikusa ifjú korában tagja volt a forradalom leverésében közreműködő karhatalomnak. Évtizedekig viselt tisztségeket az állampártban, majd reformkommunistaként főszerepet játszott annak feloszlatásában, de a jogutód MSZP megalakításában is. Nyugaton máig az ő személyéhez kötik a vasfüggöny lebontását, a határ megnyitását több tízezer keletnémet menekült előtt. De ő vezette győzelemre a baloldalt az 1994-es választásokon is. Tíz éve halt meg Horn Gyula.
Horn Gyula angyalföldi, baloldali munkáscsaládba született 1932. július 5-én. Édesapja, Horn Géza szállítómunkásként dolgozott, édesanyja, Csörnyei Anna gyári munkásnő volt. A hétgyermekes család nagy szegénységben élt. 1944 márciusában apját a Gestapo emberei elhurcolták, és útban Németország felé agyonlőtték.
Az ötödik osztály után otthagyta az elemi iskolát, és kifutófiúnak állt. Tizenhárom éves korában műszerésztanoncnak szegődött a Siemens Művekhez. 1948–1949-ben egy év alatt elvégezte az általános iskola három utolsó osztályát, majd felvették az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolába, ahol szakérettségit tett.
Az ötvenes években tanulmányait a Szovjetunióban, a rosztovi Állami Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán folytatta. 1954-ben közgazdász oklevelet szerzett. Hazatérése után belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Három hónapos tartalékos tiszti iskolát végzett, később a Pénzügyminisztérium forgalmiadó-főosztályán kapott előadói állást.
Az 1956-os forradalom alatt és után játszott szerepét máig vitatják. Hozzáállását nagyban befolyásolhatta, hogy bátyja, Géza a forradalom alatt tisztázatlan körülmények között halt meg. Gyula állítása szerint testvérét forradalmárok lincselték meg a Népligetben. Más tanúk szerint viszont balesetben hunyt el, egy szovjet teherautó ütötte el.
1956 novemberében az elsők között igazolt át a darabjaira hullott MDP utódaként megalakított Magyar Szocialista Munkáspártba. Aztán karhatalmistaként – a köznyelv szerint pufajkásként – vette ki a részét a kommunista egyeduralom restaurálásából. A Cölöpök című önéletrajzi kötetében így emlékezett vissza erre az időszakra:
December 12-én hetünket, pénzügyeseket – közöttük volt szovjet ösztöndíjasokat – behívattak a pártközpontba, ahol az adminisztratív osztály vezetője közölte, hogy megalakul a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hunyadi János zászlóalja a törvényes rend biztosítása céljából. Felkért bennünket, hogy ideiglenes karhatalmi szolgálatot teljesítve vállaljunk néhány hónapot az egység Kerepesi úti laktanyájában. Feladatunk elsősorban az volt, hogy őrizzük a fontosabb objektumokat, a dunai hidakat, és segítsünk a felbomlott közbiztonság helyreállításában. Az igenlő válasz után az osztályvezető közölte, hogy december 15-én kell jelentkeznünk a laktanyában.
Saját kezűleg kitöltött szolgálati lapja szerint viszont már november 15-én a fegyveres testület tagja lett, és ugyancsak novembert jelölte meg a rendszerváltás előtti önéletrajzaiban is. A dátum azért lényeges, mert december 6-án Kádárék provokatív tüntetést szerveztek civil karhatalmisták részvételével a kormány támogatására. A tüntetés összecsapásokba torkollott, és a pufajkások három felkelőt agyonlőttek. Germuska Pál történész szerint nem dönthető el, hogy önkéntesként, pártmunkásként vagy karhatalmistaként vett-e részt a Nyugati pályaudvar előtti összetűzésben.
Visszaemlékezésében egyetlen szóval sem tartotta fontosnak megemlíteni, hogy ott volt-e a december 6-i eseményen, ahogy azt sem, hogy karhatalmi szolgálatáért Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet kapott.
Nagy vihart kavart és Sólyom László köztársasági elnök nyílt bírálatát is kiváltotta a német Die Welt folyóiratnak adott 2006-os interjúja, amelyben védelmébe vette saját 1956-os szerepét, mondván, a forradalom leverésében közreműködő karhatalmi egységekben a törvényes rendet védte a forradalom idején kiszabadult bűnözőkkel szemben. 2007. július 4-én erre az interjúra és az 1956-os szerepére hivatkozva Sólyom László visszautasította Gyurcsány Ferenc kormányfő javaslatát, hogy Horn Gyulának 75. születésnapja alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát adományozza.
1959-ben a Pénzügyminisztériumból a Külügyminisztérium szovjet osztályára helyezték át. 1961-től a szófiai, 1963-tól a belgrádi magyar nagykövetség titkára, majd tanácsosa. 1969-től már az MSZMP Központi Bizottsága Külügyi Osztályának politikai munkatársa, 1974-től osztályvezető-helyettes, 1983-tól osztályvezető lett. 1970-ben elvégezte az MSZMP KB Politikai Főiskoláját, 1977-ben pedig A jugoszláv gazdasági rendszer elemzése című doktori disszertációjával a közgazdaságtudományok kandidátusa lett.
A politika élvonalába 1985-ben került, amikor 53 évesen kinevezték a Külügyminisztérium államtitkárának. 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere. Ebben a minőségében vált országosan, sőt Európa-szerte ismert politikussá.
1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágta az Ausztria és Magyarország közötti, felszámolás alatt lévő műszaki határzár egy darabját, a hidegháborút szimbolizáló vasfüggönyt.
Szeptember 10-én szintén ő jelentette be a kormány döntését, hogy a kétoldalú megállapodások ellenére megnyitják a határt a Magyarország területéről Nyugatra igyekvő több tízezer keletnémet menekült előtt, amely hatalmas lépés volt Németország újraegyesítése felé.
A határ megnyitását Nyugaton Horn személyéhez kötötték: 1990-ben Károly-díjjal tüntették ki Aachenben, 1991-ben beiktatták az Európai Tiszteleti Szenátus tagjának, 2014-ben pedig az Európai Parlament épületében termet neveztek el róla. Egykori párttársai – köztük Németh Miklós volt miniszterelnök vagy Pozsgay Imre – vitatták érdemeit, azt állítva, csak azért esett rá a választás, mert Grósz Károly, az MSZMP főtitkára szerint szeretett szerepelni.
1989-ben főszerepet játszott a kommunista állampárt, az MSZMP feloszlatásában, de a jogutód Magyar Szocialista Párt megalakításában is. 1990-ben parlamenti mandátumot szerzett az első szabad választásokon, és egészen 2010-ig az országgyűlés tagja maradt. Egyik legnagyobb sikerét 1994 tavaszán aratta, amikor az MSZP elnökeként és miniszterelnök-jelöltjeként győzelemre vezette a szocialistákat.
Politikai pályafutása azonban kis híján derékba tört, amikor 1994. május 6-án este – két nappal a parlamenti választások első fordulója előtt – az őt szállító Saab személyautó a 3-as főúton egy kivilágítatlan, üresen álló teherautóba rohant és felborult.
Horn második nyakcsigolyájának nyúlványa és jobb csuklója eltört, emellett kisebb agyrázkódást is szenvedett.
Jó ideig sajátos nyakmerevítővel közlekedett. Közben elterjedt, hogy merényletet akartak elkövetni a választások abszolút esélyese ellen. Szekeres Imre, az MSZP akkori alelnöke egy nyilatkozatában a Saabbal haladó két másik autó utasait idézte, akik szerint a sofőr végig a sávjában haladt, de valami megijesztette, és ezért tért át a szembejövő sávba. Horn pedig egy nagy, fehér villanásról beszélt, amit megerősített a sofőrje is. Az ORFK viszont egyértelműen balesetnek minősítette a történteket.
A Budapest Főváros Kormányhivatala idén tavasszal bírósághoz fordult a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében. Álláspontjuk szerint ugyanis jogszerűen nem nevezhető el közterület egy olyan személyről, aki részt vett a XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.
1994. július 15-e és 1998. július 6-a között Magyarország miniszterelnöke volt. Sokan ma is neki tulajdonítják, hogy vezetésével az 1990 tavaszán megsemmisítő vereséget szenvedett, mély morális válságba került MSZP 1994-re nagy támogatottságú, kormányképes párttá vált anélkül, hogy látványosan szakított volna pártállami múltjával. Kormányzása idején a gazdaság fellendítése érdekében megszorító intézkedéseket vezettek be, amelyet pénzügyminiszteréről Bokros-csomagnak neveztek.
Voltak emlékezetes melléfogásai is, mint például 1997 végén, amikor a választási kampány hevében bejelentette, hogy az év öt hónapjában ingyenesen utazhatnak majd a nyugdíjasok a Malév járatain. Állítólag nyelvbotlás miatt mondott Malévet a Mahart helyett. Mindenesetre a korabeli HVG szerint akadt olyan nyugdíjasszervezet, amelyik a bejelentés után néhány órával az összes tagja számára testületileg jegyet igényelt Amerikába. A kedvezményből persze nem lett semmi.
Aztán 1998 tavaszán a baloldal szoros küzdelemben választási vereséget szenvedett az Orbán Viktor által vezetett jobboldaltól.
A magyar politikai élet egyik különleges története a két politikus kapcsolatának alakulása. Kezdődött azzal, hogy az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások idején Orbán rövid úton kikosarazta a szocialista politikust. Ezt az epizódot Horn egy 2005-ös interjújában így elevenítette fel:
Emlékszem, Viktor mindig azt mondta, soha nem ülne le velünk. Azt mondtam neki, ugyan már, Viktor, az isten szerelmére, ülj végre le velünk! De ő mindig azt mondta, nem teszi.
Ugyanebben az interjúban azt is állította, hogy később szinte barátok lettek. Az 1990-es választások után tényleg gyakrabban ültek le beszélgetni, egyeztetni. Bár ehhez képest Orbán 2016-ban, a 888.hu-nak arra a kérdésére, ki volt a legkeményebb politikai ellenfele, azt válaszolta, hogy Horn Gyula.
Megtestesítette mindazt, amit le akartunk győzni, magunk mögött akartunk hagyni. Horn komoly ellenfél volt, dacára annak, hogy őt végül legyőztem. Ez olyan bravúr volt, mint ahogy a tizennégy éves Egerszegi Krisztina csusszant be elsőként a két debella NDK-s úszónő között.
Horn 80. születésnapjára 2012-ben Orbán levelet küldött politikai ellenfelének. Ebben azt írta, hogy minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nemzet felemelése csak együtt és az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges. A kormányfő hangsúlyozta: elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, a nemzet boldogulásáért cselekszünk saját hitünk és legjobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennünket összeköt, mint ami szétválaszt.
Orbán akkor sem feledkezett meg róla, amikor Horn súlyosan megbetegedett. A kormányfőnek állítólag jelentős szerepe volt az idős politikus kórházi ápolásának megszervezésében.
(Borítókép: Horn Gyula 2007. február 24-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)