Index Vakbarát Hírportál

Áramütést szenvedett egy kislány egy budapesti óvodában

2023. június 19., hétfő 10:17

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves nővel szemben, aki felelős óvodaüzemeltetőként nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket.

A vádirat szerint a nő egy óvodát fenntartó és működtető cég képviselője volt. Az óvodának a hagyományos falak helyett üvegfalai voltak, így a helyiségekben a hűtő-fűtő berendezéseket – a gyári kialakítással szemben, nem a falon vagy az álmennyezeten, hanem – a fal előtt, a földön kellett elhelyezni, emiatt azok villamos csatlakozása nyitott, hozzáférhető volt. A vádlott kapott ugyan észrevételeket a szakemberektől, hogy a készülékeket burkolni szükséges, ezeket azonban figyelmen kívül hagyta.

A kivitelező árajánlatot is adott a szükséges faburkolásra, de a nő ezt nem fogadta el, és a biztonságos használatot szolgáló burkolást mástól sem rendelte meg.

A cégvezető tudta azt is, hogy – bár az óvoda általa ellenjegyezett szervezeti és működési szabályzata szerint az épületben működő elektromos berendezésekhez a gyermekek nem férhetnek hozzá – az óvodai helyiségekben a kisgyermekek az elektromos készülék mögé be tudnak menni.

Annak ellenére, hogy az óvodai dolgozók dobozokkal, párnákkal és székekkel igyekeztek megakadályozni azt, hogy a gyermekek a nyitott villamos csatlakozású hűtő-fűtő gépek mögé kerülhessenek, ők – az óvónők figyelemfelhívása ellenére – időnként mégis bebújtak a készülékek mögé, vagy oda a játékaikat bedobálták. Az óvónők több alkalommal jelezték a veszélyes helyzetet a vádlottnak, a nő viszont, mint az óvoda üzemeltetője, nem tett semmit annak érdekében, hogy a gyerekek a hűtő-fűtő berendezések és az üvegfal közé ne mászhassanak be, és annak nyitott, villamos vezetékekkel ellátott részét ne érinthessék meg.

Mindezen előzmények után, 2017 májusában egy kislány bebújt az egyik csoportszobában a hűtő-fűtő készülék mögé, ott hozzáért a burkolatlan csatlakozóhoz, aminek következtében 8 napon túli sérüléseket okozó áramütést szenvedett.

A balesetre azért került sor, mert a munkavédelmi szabályokért is felelős cégvezető nem tartotta be a rá vonatkozó foglalkozási szabályokat.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványoz a vádiratban.

Rovatok