Index Vakbarát Hírportál

A kirúgott tanárok nyílt levelet írtak Maruzsa Zoltánnak

2023. június 20., kedd 16:24

„Milyen erkölcsi alapon ítélkezik Ön a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok felett, miközben az Ön által irányított intézményekben – ezek szerint – bevett gyakorlat a hazudozás?” – többek között ezt a kérdést tették fel az elbocsátott pedagógusok Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak egy nyílt levélben, melyet az Indexnek is elküldtek.

Nyílt levelet írtak a kirúgott tanárok Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak.

A tavaly ősszel, polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusok a dokumentumban felidézik a politikus egy tavaly augusztus 30-i levelét, melyben azt írta:

A polgári engedetlenség a hatályos jogban ismeretlen tiltakozási eszköz. Alkalmazása felveti azt a kérdést, milyen erkölcsi alapon állnak és tanítanak azok a pedagógusok, akik önmaguk sem tartják be a rájuk is vonatkozó jogszabályokat.

A tanárok egy másik mondatot is idéztek Maruzsa Zoltántól, méghozzá abból a belső levelezésből, amelynek a részletei a Telexen jelentek meg a múlt héten. Ebben az államtitkár azt írta helyettesének, Kisfaludy Lászlónak, valamint a Klebelsberg Központ több vezetőjének, hogy „Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani”.

A kirúgott tanárok úgy vélik, hogy a fenti mondat több kérdést is felvet, legfőképpen az alábbiakat:

– kérdezték az érintett pedagógusok, akik a felmentésük után jogi lépéseket is tettek, a legutóbbi tárgyalásról készült cikkünket ide kattintva érheti el. 

(Borítókép: Maruzsa Zoltán. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok