Index Vakbarát Hírportál

Aláírtuk a szándéknyilatkozatot, több európai országgal közösen vásárolunk Mistral rakétákat

2023. június 20., kedd 09:33

A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében Magyarország francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog beszerezni a jövőben – közölte Facebook-oldalára feltöltött videóban a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy részt vett Párizsban az európai államok légvédelmi konferenciáján, amelyen Emmanuel Macron francia elnök is beszédet mondott, itt írták alá a szándéknyilatkozatot.

Kitért arra, hogy Macron elnök a beszédében külön kiemelte a légvédelem fontossága mellett az európai védelemipar jelentőségét.

Magyarország ezen a téren jól teljesít, a védelemiparunk fejlődik. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát

– hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A nyilatkozatról – melyet Magyarország mellett Belgium, Észtország, Ciprus, és Franciaország is aláírt – hétfőn Emmanuel Macron is hírt adott, hangsúlyozta, hogy a Mistral rakétákból ez az első közös vásárlás, ami szerinte „szép példája az európaiak szuverén együttműködésének”.

Kerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy megtudjuk, mekkora mennyiséget szerez be a kormány a rakétákból, illetve mikorra várható az első szállítmány. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Mint ismert, a Mistral célkövető föld-levegő rakétát az európai multinacionális vállalat, az MBDA gyártja. A francia SATCP rakétán alapuló eszköz fejlesztését 1974-ben kezdték el, első változatát 1988-ban rendszeresítették a francia hadseregben, a célpontokat 6 kilométeres távolságig el tudja érni.

Rovatok