Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, hogy kikkel találkoztak Berlinben az MSZP vezető politikusai

2023. június 22., csütörtök 20:56

Az MSZP társelnökei, valamint szakszervezeti vezetők együtt utaztak Berlinbe, ahol gazdasági és politikai találkozókon is részt vettek.

Az MSZP közleményben jelentette be, hogy Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, a párt társelnökei, Harangozó Gábor alelnök, Andor László volt foglalkoztatási és szociális biztos, az MSZP országos elnökségének tagja, Kispál Viktor, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Kovács László, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke és Spieglné Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke hétfőn Berlinbe utaztak.

A párt hosszú összefoglalót is közölt az utazásról, ebből kiderült, hogy először a Német Szakszervezeti Szövetség, a DGB és Európa legnagyobb ipari szakszervezete, az IG Metall vezetőivel találkoztak, ahol többek között a Tesla, valamint a CATL, az akkumulátorgyártásban meghatározó, Debrecenben is beruházni kívánó cég beruházási tapasztalatairól és tanulságairól beszélgettek.

A közlemény szerint „a tárgyalásokon szó esett arról, hogy Németországnak is az az érdeke, hogy a magyar munkavállalók képzettek legyenek, jó körülmények között, megfelelő bérért és megfelelő érdekképviselet mellett dolgozhassanak, hogy a szakszervezetek és a politika között folyamatos és érdemi párbeszéd alakuljon ki”.

A szocialista politikusok és a szakszervezeti vezetők a harmadik napot az IG Metall szakembereivel töltötték, itt a megbeszélések fő témája

a Magyarország számára is kiemelt jelentőséggel bíró autóipari átalakulás volt. A szektor átalakulása nem történhet kizárólag a piaci kényszerek és a tőkeérdekek alapján, mint Magyarországon, hanem a munkavállalók érdekeinek figyelembevételével és az őket képviselő szervezetek bevonásával kell, hogy történjen. Megerősítést kapott, hogy jóléti fordulat nélkül nem lehet kezelni jelen világunk legnagyobb kihívásait és az ehhez szükséges gazdasági átalakulást sem.

Az MSZP politikájában látják a kormányváltás lehetőségét

Az MSZP társelnökei megbeszélést folytattak Lars Klingbeillel, a kormányzó SPD társelnökével, majd Martin Schulz volt EP-elnökkel, a Friedrich Ebert Alapítvány jelenlegi elnökével. A párt szerint a politikusok egyetértettek abban, hogy

Magyarország ma pont az ellenkező irányba halad, ami folyamatos lemorzsolódáshoz vezet. Ezt tetézi a demokratikus berendezkedés hiánya is. Határozottan megerősítették, hogy a Magyar Szocialista Párt által képviselt szociáldemokrata jóléti program, a szociális demokrácia az a program, amely a szakszervezetekkel együttműködve kiáll a munkavállalók életének folyamatos javulásáért, és ez az a politika, amely érdemi javulást hozhatna a magyarok életében is. Világossá tették, hogy ők az MSZP jóléti politikájában látják a kormányváltás lehetőségét is, vagyis leszögezték: az MSZP politikája meghatározó szerepet kell kapjon a magyar kormányzati alternatíva kialakításában.

Az MSZP néhány napja jelentette be, hogy Csintalan Sándor ismét tagja lett a pártnak.

Rovatok