Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás: Új vízvezeték épül Solymáron

2023. június 23., péntek 11:34

Közel 800 millió forintból épül új vízvezeték Solymáron, válaszul arra, hogy tavaly súlyos vízhiánnyal küzdött a település. Menczer Tamás reményei szerint augusztus elején már elkészül a beruházás.

Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron. A közel 800 millió forintos beruházást Menczer Tamás, Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője jelentette be pénteken, a településen tartott sajtótájékoztatóján.

A képviselő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett:

Egy évvel ezelőtt súlyos, több ezer embert érintő vízhiány lépett fel a településen, amelyet a rendszer kapacitáshiánya okozott. A várhatóan hetek alatt elkészülő új vezeték annyi vizet lesz képes Solymárra juttatni, amennyit a 2022 nyarán kialakult vízhiány idején a Magyar Honvédség autói szállítottak a település víztározóiba.

Menczer Tamás elmondta, hogy a vezetékkel nagy lépést tesznek a solymáriak vízellátásáért, ugyanakkor a vezeték elkészülte után sem kizárhatók olyan időszakok, amikor a vízfogyasztásuk korlátozására kell majd kérni a lakosságot.

Válasz a vízhiányra

A képviselő emlékeztetett, hogy egy éve a vízhiányt három lépéssel sikerült orvosolni: első lépésben a Magyar Honvédség vízszállító autókkal, tengelyen vitt vizet a településre. Második lépésben arra kérték a lakosságot, hogy azok, akiknél van víz, korlátozzák a fogyasztásukat, harmadik lépésben pedig a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vízkormányzással pluszvizet juttatott a településre.

Menczer elmondta, hogy a vezeték a szakemberek szerint augusztus közepére, de személyes reményei szerint már augusztus elejére elkészül. Közös sikernek nevezte, hogy egy év alatt lezajlottak a vezeték építéséhez szükséges tárgyalások, megoldották a felmerült problémákat, és elkészül a kivitelezés.

Addig – amennyiben szükséges – a tavalyihoz hasonló intézkedésekkel biztosítják a vízellátást a településen.

Kitért arra: Solymár vízellátásának középtávú megoldása az új vízvezeték, a hosszú távú az egész régiót érintő, átfogó, több tízmilliárd forintos fejlesztés.

Menczer Tamás szerint a Buda környéki településeken a lakosság dinamikus növekedését az infrastruktúra nagyon nehezen vagy nem bírja. Ezért az érintett 12 országgyűlési képviselő a héten megbeszélést tartott, ahol tabuk nélkül beszéltek a problémákról és azok lehetséges megoldásairól, valamint arról is, hogy milyen döntések szolgálhatnák az agglomerációban élők kényelmét.

Rovatok