Index Vakbarát Hírportál

Beismerte a bűnösségét a képviselő, aki belehajtott az Orbán Viktort kísérő TEK-es konvojba

2023. június 23., péntek 12:21

Népes hallgatóság gyűlt össze a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, Szabó Bálint előkészítő ülésére érkeztek. A szegedi képviselő lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és beismerte bűnösségét. Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények elkövetésével vádolták.

Megtöltötték a padsorokat Szabó Bálint szimpatizánsai, de hiába várták a szegedi képviselőt, ő videós meghallgatáson vett részt a Nagy Ignác utcában található fogdából. A péntek reggeli előkészítő ülésen az ügyész röviden ismertette a vádiratot.

Eszerint 2022. szeptember 21-én a Terrorelhárítási Központ Személyvédelmi Igazgatóságának állományába tartozó hivatásos rendőrök az M5-ös autópálya irányából a Gyáli út irányába – három gépjárműből álló – konvojban haladva személyi védelmi szolgálatot láttak el.

A terhelt nagy sebességgel a zárt csoportban haladó, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó konvoj után hajtott úgy, hogy az utolsó jármű mögött nem tartotta be a megfelelő követési távolságot.

A vádlott a konvojt utolérve a cselekményeivel erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőrök által végrehajtott személyvédelmi intézkedést, és a közúti közlekedés szabályait több alkalommal megszegve mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az egyenruhásokat többször is „mocskos rendőröknek” nevezte.

Egy másik vádpont szerint a terhelt egy előre bejelentett tüntetésen az egyik résztvevővel szemben foganatosított jogszerű rendőri intézkedést akadályozta. A terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen, és hosszú percekre akadályozza az előállítást.

Az ügyészség a terheltet kétrendbeli hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. 

Szabó Bálint hamar közölte, hogy lemond a tárgyaláshoz való jogáról:

Bűnösnek érzem magam, beismerem a bűnösségemet. Én vezettem az autót, én követtem el a bűncselekményeket!

A férfi vallomásában elmondta, hogy nem gondolta akkor végig, hogy másban a tettével megbotránkoztatást keltene. Kérte, hogy mondják ki őt bűnösnek, és adják neki a lehető legszigorúbb büntetést. Utóbbira visszakérdezett Tóth Miklós bíró is:

Én azzal érkeztem ide, hogy ez a történet ma lezáruljon. Szeretném, ha ma olyan döntés születne, amit már nem tud fellebbezni az ügyészség, és nem tud tovább húzódni az ügy. Partner vagyok abban is, hogy végleg elvegyék a jogosítványomat!

Szeretné, ha ezzel üzenni tudna a többi politikusnak is, hogy ne lépjék túl a hatáskörüket. Egy rövid szünet után a bíró elfogadta a beismerő vallomást. Miután apróbb dolgokkal a hallgatóság megzavarta a tárgyalást, a bíró után Szabó Bálint is kérte őket, hogy fejezzék be ezt a magatartást.

Az elmúlt kilenc hónapban, a saját bevallása szerint, mindent elveszített, de biztos hátteret tudnak neki biztosítani, amennyiben távozhat a börtön épületéből. 

Az ügyészi perbeszédben felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem egy sima közlekedési veszélyhelyzet volt, hanem sokkal súlyosabb is lehetett volna a végeredmény. 

Szabó Bálint az utolsó szó jogán elmondta, hogy nem megengedhető még egyszer olyan Magyarországon, mint ami 2006-ban történt. A mai döntéssel szeretné, hogy legyen ez egy prevenció azoknak, akik nem demokratikus és békés körülmények között fejezik ki a nemtetszésüket. Végül köszönetet mondott az eljárás résztvevőinek, amiért politikamentesen jártak el.

Tóth Miklós délben hirdetett ítéletet, e szerint Szabó Bálint bűnös, és 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítéli, amit négy évre felfüggesztett próbaidőre. A vezetéstől is eltiltották hat évre. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapi gondolkodási időt kért. A börtönből viszont szabadulhat, mert arra indítvány nem érkezett.

Rovatok