Index Vakbarát Hírportál

Az oroszoknál vannak a papírok, kezdődhet a 3-as metró pere

2023. június 24., szombat 16:40

Az M3-as metróvonalon közlekedő szerelvények felújításával megbízott orosz cég több mint négy éven keresztül nem vette át a periratokat, ami miatt nem kezdődhetett el a per. Azonban most áttörés történt az ügyben, a BKK 14 milliárd forintot követel a Metrowagonmash cégtől.

A BKV Zrt. 2019 februárjában indított pert az orosz Metrowagonmash (MWM) ellen, amely az M3-as metróvonalon közlekedő metrókocsik felújítására kapott megbízást 219,2 millió euró (akkori áron mintegy 69 milliárd forint) ellenében. A korszerűsítés végül elmaradt, csak éles kritikák sorát kiváltó újragyártás történt. Az orosz cég a perindítás óta eltelt négy évben a periratokat sem vette át.

Az MWM végre átvette a periratokat, így érdemben megindult a per. Tárgyalás azonban még nincs kitűzve – közölte most a BKV a Népszava ismételt kérdésére. A lap szerint 14 milliárd forintot követelnek a cégtől. 

Az orosz fél eddig semmit sem volt hajlandó elismerni.

A BKV Népszavának küldött válaszából az is kiderült, „a hármas metró esetén az Oroszországgal szembeni uniós szankciók keretében hozott korlátozó intézkedésekről szóló uniós rendelet előírásai okoztak kérdéseket”. Ugyanis jóváhagyták a héten a 11. szankciós csomagot, amiben Magyarország ismét kapott engedményeket.

Erre azért volt szükség, mert a metrókocsik egyes berendezései, alkatrészei, szoftverei orosz eredetűek, amelyek szankciós rendelet hatálya alá esnek. Így a Metrovagonmash továbbra is exportálhat nagy értékű eszközöket Magyarországra. A Népszava szerint ez is azt bizonyítja, hogy a közbeszerzés jóval magasabb szinteken dőlhetett el.

Rossz minőségű szerelvények érkeztek

A BKV a szállítói szerződés egyik kikötése szerint a kötbérek közül csak az egyiket – hibás teljesítés vagy késedelem – kérheti, de ezenfelül járműállási kárátalány is jár. Késedelmi kötbér címén a szerződéses összeg maximum 10 százalékát kell megfizetnie az orosz cégnek, míg a kárátalány összege napi 23 ezer euró járművenként, ha a szerelvény javítása két napnál tovább tart. Alig két évvel a szerződés aláírása után már akadt olyan tétel, amelynek szállításával két évet késett az MWM. Az orosz fél azonban a tárgyalásokon hivatalosan semmit nem ismert el.

A közbeszerzést új szerelvényekre is kiírhatták volna, de ezt a kormány megtiltotta Tarlós Istvánéknak. Az MWM végül nem a kiküldött szerelvényeket újította fel, hanem újakat szállított, az új, ellenzéki városvezetés kérésére készített jelentés azonban 18 sorozathibát tárt fel a szerelvények működésével, minőségével kapcsolatban.

Rovatok