Index Vakbarát Hírportál

Elhunyt Popper Ferenc Radnóti-díjas rendező

2023. június 25., vasárnap 18:05

Hosszan tartó betegség után, életének 86. évében elhunyt Popper Ferenc, a Magyar Versmondók Egyesületének egykori elnöke – tudatta a szervezet vasárnap az MTI-vel.

A Radnóti-díjas alkotó rendezői munkája mellett nagy gondot fordított a fiatal, tehetséges versmondók felkészítésére. Búcsúztatása június 30-án 11 órakor lesz a győri Újvárosi temetőben – írták.

Popper Ferenc 1938-ban született Győrben. A soproni Kempelen Farkas Gépipari Technikumban híradásipari technikusként végzett 1956-ban. A KPVDSZ együttesében 1958-ban lett színjátszó, majd öt évvel később tagja lett a Győri Ifjúsági Irodalmi Színpadnak. 1968-tól a színpad segédrendezőjeként dolgozott, ekkor végezte el a Népművelési Intézet színjátszó-rendező szakát. 1973-ban a Győri Theátrum együttes vezetője lett.

Popper Ferenc alapító tagja, később vezetője volt a Győri Előadóművész Stúdiónak, 1997-ben pedig a Magyar Versmondók Egyesülete megyei szervezetének elnökévé választották. Nevéhez fűződik a Radnóti-biennálé rendezvényének megerősítése Győrben.

2000-ben előbb Ki viszi át a szerelmet? díjjal, majd Radnóti-díjjal tüntették ki az irodalom népszerűsítéséért.

A Magyar Versmondók Egyesületének 2001-től 2004-ig felügyelőbizottsági elnöke, majd 2004-től 2008-ig elnöke volt, 2020-ig kapcsolatokért felelős alelnökként tevékenykedett.

Fontosabb rendezései között szerepel a Vándormóka című gyermekjáték, Peter Shaffer Equus című műve, Lázár Ervin Döm-dö-dömje, Alfred Jarry A leláncolt Übü című darabja, de Örkény István A legmerészebb álmaink is megvalósíthatók, Harold Pinter Az étellift, Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás, Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka vagy Jean Anouilh A zenekar című művének színpadi változata is.

Főszereplője volt Max Frisch Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul, Molière Scapin furfangjai, Jean-Paul Sartre Altona foglyai, Sarkadi Imre Kőműves Kelemen, Peter Shaffer Equus és A pórul járt kovács című előadásoknak.

Rovatok