Index Vakbarát Hírportál

A Wagner-csoport elfoglalta volna Moszkvát, ha továbbmegy

2023. június 26., hétfő 19:00

Jevgenyij Prigozsin már a Wagner-csoport feloszlatásáról hozott döntéskor tudta, hogy neki vége, és lépnie kell valamit, így szinte biztos, hogy hetek óta készítették elő a múlt heti akciót – közölte Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember szerint ezt bizonyítja az is, hogy kevesebb mint 24 óra alatt tudott 800 kilométert megtenni a Wagner-csoport Oroszország területén belül különösebb ellenállás nélkül.

A hétvégi oroszországi események miatt ezúttal rendhagyó időpontban, szerda helyett hétfő este jelentkezik az Index biztonságpolitikai műsora, a Frontvonal Tarjányi Péterrel. Az adás középpontjában természetesen a Wagner-csoport akciója és annak utóélete áll.

Tarjányi Péter elmondta: a Wagner-csoport vezetőjének döntése mögött nagyon komoly okok állhatnak, hiszen az általa vezetett katonai egység hajtotta végre a legvéresebb megtorlásokat az elmúlt években, így pontosan tudhatja, mi vár rá.

A biztonságpolitikai szakértő szerint több forgatókönyv is lehetséges, ami Prigozsin meghátrálása mögött állhat, de a legvalószínűbb, hogy valamivel megzsarolták, például a családjával megfenyegették.

Tarjányi szerint a másik lehetséges forgatókönyv, amely szerint a Wagner-csoport vezetője félt, hogy kiderül róla, hogy áruló volt, ebben az esetben pedig veszélynek volt kitéve, hogy a saját emberei fogják likvidálni. Hozzátette, Prigozsin nagy valószínűséggel biztonságba helyezte a családját, de az oroszok az ilyen helyzetekre kialakítottak egy osztagot, aminek az a feladata, hogy pár órán belül a Föld bármely pontján likvidáljanak bárkit, akit az elnök megnevez.

Még mindig kérdéses, hogy betartja-e azt az ígéretét Putyin, amely szerint lecseréli az orosz hadvezetést, mert erre a saját szavát leszámítva semmilyen garanciát nem adott. Tarjányi Péter szerint az orosz hadseregen belül nagy kihívást fog jelenteni a Wagner-katonák integrálása, mivel súlyos bizalomvesztés történt, ráadásul a reguláris hadseregben koránt sincsenek olyan fizetések, mint a zsoldosseregeknél.

Tarjányi Péter szerint a Wagner-csoport – ha nem állítják meg Prigozsint – el tudta volna foglalni Moszkvát, mivel ehhez minden eszköz és erőforrás a rendelkezésére állt. Ugyanakkor a teljes vezetés elhagyta volna addig a fővárost, így nem lehetett volna arra számítani, hogy közvetlen győzelmet aratnak felettük.

Putyin pontosan tudta, nem szabad, hogy ez megtörténjen, mert az félremagyarázhatatlan bukást jelentett volna az egész világ előtt.

Ukrajnát is váratlanul érte a belső puccskísérlet, így nem tudták kellőképpen kihasználni és nagyobb területeket visszaszerezni. Ugyanakkor a következő két-három hét döntő lesz a tekintetben, hogyan tud előrelépni az ukrán haderő – ehhez nyugati katonai szakértők segítségét is megkapják.

A Frontvonal e heti adásában arról is szó esett többek között, hogy

A Frontvonal korábbi adásait ide kattintva tudja visszanézni.

(Borítókép: Tarjányi Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok