Index Vakbarát Hírportál

Közel félórás autós üldözés miatt emeltek vádat Zalaegerszegen

2023. június 27., kedd 12:21

25 percen át menekült a rendőrök elől a drog hatása alatt álló sofőr Zalaegerszegen – a járási ügyészség most vádat emelt ellene.

A vád szerint a harmincas évei elején járó férfi 2021. július 20-án délután drogot fogyasztott, majd autóba ült. A kocsit eltiltás hatálya alatt vezette.

Az autóban négyen ültek utasként – köztük egy gyerek.

A rendőrség járőrének feltűnt, hogy többször szabálytalanul vált sávot, de amikor fény- és hangjelzéssel meg akarta állítani, a férfi menekülni kezdett.

Többször piros lámpán hajtott át, forgalommal szemben ment, átlépte a záróvonalat, és a másik sávban hajtott tovább. A többi sofőrnek többször is hirtelen kellett megállni, lassítani vagy lehúzódni, hogy elkerüljék az ütközést. 

Most eltiltás hatálya alatti vezetés bűntette, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, kábítószer birtoklásának vétsége és közúti veszélyeztetés bűntette miatt kell felelnie. Az ügyészség börtönbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott – olvasható az ügyészség Facebook-oldalán.

Rovatok