Index Vakbarát Hírportál

Betondarabot dobott egy kamasz egy alvó hajléktalanra

2023. június 27., kedd 13:33

A Fővárosi Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiúval szemben, aki tavaly szeptemberben egy budapesti piac területén, minden előzmény nélkül egy betondarabot dobott egy lépcsősor alján alvó férfira.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2022. szeptember 16-án egy hasonló korú barátjával együtt egy XX. kerületi piac mellett sétált, amikor észrevette, hogy a piac területén lévő lépcsősor alján, egy takaró alatt alszik a sértett. A fiatalkorú vádlott ekkor felvett a földről egy körülbelül 1,5 kilogramm súlyú betondarabot, amellyel a lépcsősor tetején lévő korláthoz lépett.

Ezután a betondarabot a magasba emelte, és azt a korláton áthajolva, nagy erővel a földön alvó sértettre dobta.

A barátja látta, hogy a vádlott mire készül, ezért megpróbálta őt a korláttól elhúzni, de végül nem tudta megakadályozni a támadást.

Ezt követően mindkét fiú elfutott a helyszínről, a közelben azonban megálltak, és a vádlott ekkor még egy sörösüveget is dobott a sértett felé, majd ezután mindketten továbbfutottak. A sértett a fájdalmai miatt másnap hívta a mentőket.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, amelyekkel összefüggésben a halála is bekövetkezhetett volna, annak elmaradása a még időben történt szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalkorút védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja, és vele szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza feltételes szabadságra bocsátás kizárásával.

Rovatok