Index Vakbarát Hírportál

Balesetet okozott egy embercsempész, egy embert megölt

2023. június 27., kedd 13:34

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves montenegrói elkövető ellen, aki 11 indiai személyt próbált az osztrák határon átcsempészni, azonban útközben balesetet okozott, melyben két személy megsérült, egy pedig meghalt.

A vádirati tényállás szerint a 20 éves montenegrói férfi 2022 októberében a magyar–szerb határ közelében vett fel személygépkocsival 11 indiai személyt, akiket Ausztriába akart szállítani. A hajnali órákban, Győrt már elhagyva az M85-ös autóúton haladt, mikor nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a járművet, ezért az úttestről lehaladt. Megpróbálta a járművet visszakormányozni az útra, azonban annak során elvesztette uralmát a gépkocsi felett, ami a szalagkorlátnak csapódott, majd a feje tetejére borulva állt meg.

A balesetben a vádlott nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, két utast kellett kórházba szállítani, egy személy viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A vádlott semmiféle vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A letartóztatásban lévő terhelt ellen az ügyészség minősített embercsempészés és halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályok miatt 12 évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől.

Rovatok