Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely nem kér a kínai méreglerakatokból

2023. június 27., kedd 17:24

Nem kell Budapestnek az, hogy a kínai méreglerakatok helyszíne legyen – hangoztatta a főpolgármester kedden rendkívüli online sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta: kedd reggel sajtóhírekből arról értesültek,hogy „a magyar kormány és kínai partnereik az európai akkumulátorgyártáshoz szükséges veszélyes vegyi anyagok legfontosabb bázisát Budapestre szeretnék telepíteni, amivel szerinte a fővárosból próbálják ellátni nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát „olyan veszélyes anyagokkal, amelyek egy katasztrófahelyzet esetén nagyon súlyos kockázatot jelenthetnek a helyben lakók számára” – tudósít róla az MTI.

A Párbeszéd korábbi társelnöke hozzátette, ez teljesen ellentétes azzal a Budapest-vízióval és azokkal a fővárosi tervekkel, amiket az itt lakókkal együtt szeretnének.

Elmondása szerint az ügyről a magyar kormány nem tájékoztatta őket, de hozzátette, tudják, hogy „amikor valami nagy disznóság készül, azt titokban szokták csinálni” – fogalmazott, majd hozzátette, szerinte megalapozottak azok a lapértesülések, amelyek szerint a kormány már szeptemberben nyélbe szeretné ütni az üzletet.

Karácsony ezután kiemelte, főpolgármesterként úgy érzi, mindent meg kell tennie, hogy ez a terv ne valósulhasson meg, ezért a fővárosi közgyűlés szerdai ülésének a napirendjére akarja tenni az ügyet. Emellett ígéretet tett, minden lehetséges jogi eszközt felhasznál azért, hogy megállítsák „ezt az eszelős tervet”.

Mint arra a főpolgármester rámutatott, a beruházás egy olyan területen történne meg, amivel a fővárosi önkormányzatnak is vannak tervei – a jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló területtel akarták bővíteni a várost körülvevő véderdőt. Emiatt szerinte szerdán arról dönthetnek a közgyűlés tagjai, hogy

véderőt vagy veszélyes vegyszerek raktározását szeretnék a területen.

Beszédét azzal zárta, pártállástól függetlenül minden képviselő szavazatára számít, emellett bízik abban, hogy Soroksár önkormányzata a főváros partnere lesz az ügyben, hiszen a soroksári emberek egészségére lennének hatással a sajtóból megismert tervek.

A teljes bejelentését az alábbi videón lehet visszanézni:

Rovatok