Index Vakbarát Hírportál

Végrehajtást indíthat az Országos Roma Önkormányzat ellen a magyar állam

2023. június 27., kedd 12:04

Nemrég tárgyalóasztalhoz ültek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és a Belügyminisztérium képviselői. A tárca határozottan kijelentette, a harmadik negyedévre járó mintegy 170 millió forintos költségvetési támogatásból csak azt az összeget utalja át az ORÖ-nek, ami a testület fenntartásában lévő két iskola működtetéséhez szükséges.

A minisztérium részéről Fülöp Attila államtitkár vett részt a megbeszélésen, de ott volt Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő is – minderről Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőket ellátó általános elnökhelyettese tájékoztatta a Népszavát.

Ha a Belügyminisztérium valóra váltja a fenyegetését, és nem utalja át a július 15-ig esedékes támogatást, annak nagyon súlyos következményei lesznek, az ORÖ csődhelyzetbe jut

– mondta Lakatos Oszkár. Valójában jogilag nem tud csődbe menni a szervezet, azonban megbénulhat a testület és a hivatal működése is. 

Az ORÖ nemhogy a képviselők tiszteletdíját és költségtérítését, de a hivatal munkatársainak bérét se tudja kifizetni, sőt: még a rezsiszámlákat se. Közüzemi tartozás esetén pedig az ORÖ a későbbiekben sem juthat állami támogatáshoz

– vázolta fel az elnökhelyettes.

Lakatos Oszkár úgy véli, politikai támadás áll a háttérben, amelynek célja az ORÖ ellehetetlenítése. Szerinte a Belügyminisztérium nem együttműködő partnerként, hanem a hatáskörét túllépve nyomozó hatóságként működik.

Az ORÖ fizetési felszólítást küldött a Belügyminisztériumnak

Korábban megírtuk, a Belügyminisztérium hat tételben összesen közel 540 millió forintot követel az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ). A szaktárca tételenkénti fizetési felszólítást küldött, ám ezek nem vezettek eredményre. Most a szóban forgó összeg nagyobb részét, 323 millió forintot végrehajtás útján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segítségével próbálják beszedni.

Amint arról tavaly  beszámoltunk, 2022 decemberében  bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a NAV az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába programjának ügyében. Az ORÖ többek között autókra, kihasználatlan irodákra, bútorokra és egy gellérthegyi villára költötte a támogatást. A program érdemi része soha nem indult el. 

A tárca 323 millió forintot végrehajtás útján, az adóhatóság közreműködésével próbál beszedni. Az adóhatóság pedig a földhivatalhoz fordult, kérve, jegyezzen be végrehajtási jogot az ORÖ VII. kerületi, Dohány utca 76. alatti székházának 171/1085 tulajdoni hányadára. 

Erre válaszolt az ORÖ azzal, hogy fizetési felszólítást küldött a Belügyminisztériumnak. Ennek alapja, hogy 2016–2021 között az ORÖ adósságrendezés keretében 944 millió 653 ezer 161 forintot fizetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére. Mivel a Belügyminisztérium szerint működési támogatásból a visszafizetés nem történhetett volna meg, „az jogosulatlan, nem rendeltetésszerű felhasználást eredményez”. Lakatos Oszkár ezért azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, intézkedjen, hogy a tárca nyolc napon belül utalja vissza az ORÖ számlájára a mintegy 945 millió forintot és annak kamatait. Összességében tehát az összeg meghaladja az 1 milliárd forintot – írja a lap.

Rovatok