Rendkívüli parlamenti ülést hívnak össze jövő hétre, ugyanis a július 3. és július 7. közötti időszakban tárgyalja az országgyűlés a pedagógusok körében csak „bosszútörvénynek” nevezett törvénytervezetet – derült ki a parlament oldalára feltöltött dokumentumból. Ezáltal már jövő héten elfogadhatják a státusztörvényt.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta be a módosító indítványt, amelyben azt kezdeményezi, hogy Kövér László, az Országgyűlés házelnöke rendkívüli ülést hívjon össze jövő hétre.
A rendkívüli ülés megtartása a levelem mellékletében felsorolt önálló indítványok mielőbbi elfogadása, illetve az ezt biztosító egyes eljárási szakaszok lezárása miatt szükséges
– indokolta Semjén Zsolt a parlament oldalára feltöltött dokumentumban.
„Az indítványokkal – különös tekintettel a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslatra – összefüggő szavazásoknak az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának előkészítésének kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott a miniszterelnök helyettese.
Egy vitát tartottak már a tervezetről, ami ugyancsak rendkívüli ülés keretében valósult meg, akkor az ellenzék obstrukciót, a pedagógus-szakszervezetek tüntetést szerveztek a Kossuth térre.
Június 6-án, kedden hírt adtunk róla: Pintér Sándor a Krétában tájékoztatta a tanárokat arról, hogy benyújtotta a kormány a státusztörvény tervezetét, amelyről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
A jelenlegi információk szerint emiatt eddig mintegy kétezer pedagógus helyezte letétbe felmondólevelét – tudta meg az Index Gosztonyi Gábortól, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnökétől.
Korábban a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója is letétbe helyezte a felmondását arra az esetre, ha elfogadnák a törvénytervezetet. Emellett a mozgalom már bejelentette, hogy tüntetésre készülnek a tervezet tárgyalásának napjára, ami akkor még nem volt ismert.
Mint ismert, az új szabályozás minden eddiginél nagyobb felháborodást váltott ki. A dulakodásig, kordonbontásig és könnygázig fajuló tüntetéseket is ez hívta életre. A múlt héten a diákok már a Sándor-palotánál is akcióztak, ahol arra kérték Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ha a törvényjavaslat az Országgyűlés elé kerül, és elfogadják, ne írja alá.