Index Vakbarát Hírportál

Az oktatás és egy veszélyesnek tartott ipari park miatt demonstráltak Győrben

2023. június 27., kedd 09:43

Közel háromszázan gyűltek össze Győrben hétfőn az oktatás helyzete és a szentiváni, veszélyes minősítésű iparipark-bővítés ellen tiltakozva. A tüntetők a Bem tértől a Jedlik hídig vonultak, a szervezők a Városháza előtt szólaltak fel.

Az Egységes Diákfront és a Szívügyünk Szentiván közös tüntetésén a résztvevők a győri Bem téren gyülekeztek, ahonnan először a Városházához, majd a Jedlik hídhoz vonultak – írta meg az ugytudjuk.hu.

A rendezvényen beszédet mondott a portál újságírója, Pintér Bence, aki elmondta, a szolidaritás rendkívül fontos, ezért is fér el egy tüntetésen két, látszólag különböző probléma, mint az oktatás és az ipari park ügye.

A tüntetők a „Nincs tanár, nincs jövő” és a „Szabad ország, szabad oktatás” szlogeneket skandálták. Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének elnöke szólalt fel, aki többek között arról beszélt, „a pedagógusok lesajnálva, lenézve és kisemmizve érzik magukat”.

A Szívügyünk Szentiván képviseletében Szabó Andrea és Kun Zoltán beszéltek. Kun Zoltán kifogásolta, hogy 

lakóházainktól, iskoláinktól, óvodáinktól pár száz méterre 400 hektár, átlagosnál jobb minőségű termőföldet át akarnak minősíteni úgynevezett gipszövezetnek, ami különösen veszélyes, fertőzés-, tűz- és lobbanásveszélyes, bűzös, nagy zajjal járó tevékenység végzésére alkalmas övezetet jelent.

Kertész Márton, az Egységes Diákfront győri szervezője szintén az oktatás helyzetére hívta fel a figyelmet. A tüntetés hivatalos lezárása előtt a tömeg elénekelte a Himnuszt és a Szózatot.

Rovatok