Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik elnöke nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék vezetőjét

2023. június 28., szerda 06:24

Nyilvános vitára hívja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezetőjét Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke, európai parlamenti képviselője, hogy így tisztázza: pártja nem érintett illegális pártfinanszírozásban.

Kedden, az ÁSZ székházánál tartott sajtótájékoztatóján a politikus arról beszélt az MTI beszámolója szerint: a múlt héten nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentéstervezetből kiderül, hogy pártja „a 2022-es kampányköltéseivel az utolsó fillérig elszámolt”, ahogy az is, hogy „másoknak a gyanús pénzügyi machinációja miatt” a Jobbikra is büntetést szabna ki az ÁSZ.

Hangsúlyozta: ebből a dokumentumból és a Nemzeti Információs Központ jelentéséből is tudható, hogy „a Jobbiknak semmi köze nem volt azokhoz a pénzmozgásokhoz, amiket tiltott pártfinanszírozásként rá akar nyomni” az ÁSZ.

Súlyos bírságot kaphat a Jobbik

Gyöngyösi Márton hangsúlyozta: a számvevőszék elnöke által előző napra összehívott egyeztetésen azért nem vett részt, mert „a jelentéstervezet valótlanságokat állít”, és ha „tárgyalgatnak” róla, azt a látszatot keltenék, hogy valami közük van az ügyhöz.

Mindenki feleljen azért, amit tett, tehát ha vannak olyan pártok, amelyek úgy gondolják, hogy nekik van elszámolnivalójuk kampánypénzekkel, azok ezt tegyék meg!

– fogalmazott Gyöngyösi Márton.

Úgy tűnik: biztos, hogy amikor egy választás közeledik, akkor az ÁSZ, amely a Fidesz kinyújtott karja és furkósbotja, a Jobbikot megbünteti – jelentette ki a politikus. Hozzátette, 2018 óta „már meg is szokták”, hogy a számvevőszék „politikai megrendelésre” megpróbálja pénzügyileg ellehetetleníteni a Fidesz riválisait.

A pártok gazdálkodását felügyelő Állami Számvevőszék arról tájékoztatta a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló hat ellenzéki pártot (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, LMP, Párbeszéd), hogy az eddigi vizsgálatuk alapján 1,6 milliárd forint tiltott támogatásban részesültek a kampányban, ami akár 3,2 milliárd forintos büntetéssel is járhat – értesült a Válasz Online.

Rovatok