Index Vakbarát Hírportál

Híres nőkről neveznek el köztereket Budapest második kerületében

2023. június 28., szerda 10:09

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester közölte, hogy olyan nőkről neveznek el köztereket a városrészben, akikre büszkék lehetünk, javítva ezzel a budapesti arányon – vagyis azon, hogy a valós személyek neveit viselő utcanevek körülbelül 89 százalékát férfiakról nevezték el.

Őrsi Gergely polgármester a közösségi oldalán tudatta, hogy a beérkezett javaslatok alapján négy eddig névtelen közterületet neveznek el a II. kerületben olyan nőkről, akikre büszkék lehetünk,

így lesz Nemes Nagy Ágnes korzó, Karig Sára köz, Pikler Emmi liget és Pásztory Ditta lépcsősor is. 

Közölte azt is, hogy a cél továbbra is az, hogy „javítsunk azon a budapesti arányon, mely szerint a valós személyek neveit viselő utcanevek körülbelül 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el, ezért a II. kerületben törekszünk arra, hogy eddig névtelen közterületeket nevezzünk el olyan nőkről, akikre büszkék vagyunk”. 

A Nemes Nagy Ágnes korzó Vízivárosban található, egymásba nyíló közterület, mely a címkezelésről szóló kormányrendeletben felsorolt feltételeknek is megfelelve Budapest első – és így jelenleg egyetlen – korzója lehet.

A Rózsadombon található, Bimbó út 32/b mellett nyíló névtelen közterület a Karig Sára köz nevet, a Cseppkő és a Zöldkő utca közötti kis park a Pikler Emmi liget nevet viselheti a jövőben. A Törökvész városrészben található, eddig névtelen közterület, mely a Csalán út 3. és a Vöröstorony utca 10. között húzódik, a jövőben a Pásztory Ditta lépcsősor nevet viselheti.

Őrsi Gergely hozzáfűzte, hogy az elnevezéseket a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, és majd a döntést követően történnek meg a hivatalos névadók.  

Rovatok