Index Vakbarát Hírportál

„Nemkívánatos vendég” a torontói magyar főkonzuljelölt

2023. június 29., csütörtök 21:43

A Szabad Európa szerint Bencsik János torontói magyar főkonzuljelölt még mindig nem kapott vízumot Kanadától, így már több hónapja nem tud munkába állni. Úgy tudni, a szélsőséges megnyilvánulásai állnak a háttérben.

Tavaly decemberben érkezett a hír, hogy Kanadában kap diplomáciai megbízatást a Jobbikból 2020-ban kilépett volt országgyűlési képviselő, Bencsik János, és 2023-tól torontói főkonzul lesz 4 éven át. „Annyit mondhatok csak, hogy novembertől a Külgazdasági és Külügyminisztérium felkészülő diplomatája vagyok” – mondta akkor a HVG-nek Bencsik János, amikor arról kérdezték, meg tudja-e erősíteni, hogy hamarosan rábízzák a torontói főkonzulátus vezetését.

A Szabad Európa értesülése szerint azonban Bencsik János már több hónapja nem tudja megkezdeni főkonzuli szolgálatát Kanadában. Szélsőséges megnyilvánulásai miatt több helyi magyar szervezet, alapítvány, magánszemély és egyéb intézmény is tiltakozik a kinevezése ellen, így még vízumot és kinevezési okiratot sem kapott. 

„Nemkívánatos vendég”

Júniusban a Torontói Holokausztmúzeum megnyitójára még meghívást sem kapott, és az esemény szervezői jelezték a főkonzulátus felé, hogy Bencsik „nemkívánatos vendég”. 

Elég nagy magyar zsidó közösség él itt, Torontóban. Ráadásul Kanada egy liberális és befogadó ország. Itt ha jelzed a képviselőnek, hogy valakinek korábban antiszemita, rasszista megjegyzései voltak, azzal foglalkozni fognak

– mondta a Szabad Európának egy Torontóban élő magyar–kanadai állampolgár.

Bencsik János ugyan már februárban letette a konzuli vizsgát, ám azóta sem tud munkához látni. A külügyminisztérium reméli, hogy szeptembertől ez változni fog. 

A lap beszámolója szerint a főkonzuljelölt egy korábbi írásában közölte, hogy „a világon az egyik legkirekesztőbb állampolgársági törvénye minden kétséget kizáróan Izraelnek van”, majd egyszer azt írta, hogy „hazánk sírkertjei szabad prédái a színesfém-, márvány- és vasbetongyűjtő cigány bűnözőknek”. Továbbá a Budapest Pride szerinte „gusztustalan tangarázás”.

Rovatok