Index Vakbarát Hírportál

Kerékpáros gyereket gázolt halálra egy kamion Kiskunfélegyházán

2023. június 29., csütörtök 11:07

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a kamionsofőrrel szemben, aki Kiskunfélegyháza lakott területén nem adott elsőbbséget, és elütött egy kerékpáros kislányt, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

A kamionsofőr még 2022. április 27-én reggel Kiskunfélegyháza lakott területén derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett a nyerges vontatóból, valamint félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel.

Egy útkereszteződéshez érve a kerékpár-közlekedésre utaló kiegészítő táblával ellátott stoptábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a kerékpárúton tőle balról érkező kiskorúnak.

A járműszerelvénnyel balra kanyarodni szándékozó vádlott megállás nélkül behajtott az útkereszteződésbe, áthaladva eközben a védett kerékpárúton is, ahol a nyerges vontató bal elejével nekiütközött a kerékpárnak. A gyerek, aki az ütközés hatására a kerékpárjával együtt az úttestre zuhant, a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset azért következett be, mert a kamionsofőr megszegte a KRESZ elsőbbségadásra vonatkozó rendelkezését, áll az ügyészség vádiratában.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, és ezért vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltását indítványozza. 

Rovatok