Index Vakbarát Hírportál

Indoklás nélkül menesztették az OGYÉI főigazgatóját

2023. június 29., csütörtök 17:59

Pintér Sándor belügyminiszter visszavonta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója megbízatását – tudta meg a Magyar Hang. A lap birtokába jutott egy búcsúlevél, amelyben a menesztett főigazgató az OGYÉI dolgozóit tájékoztatta a felmentéséről. A Belügyminisztérium reagált az Indexnek.

Szentiványi Mátyás a hétfőn kézbesített búcsúlevelében azt írta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter visszavonta a vezetői megbízatását, így keddtől már nem ő az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója.

Munkámat El Koulali Zakariás főigazgató-helyettes úrnak adom át, aki most szabadságát tölti, ezért amíg ő vissza nem tér, addig Parapatics Tamás főigazgató-helyettes úr fogja a főigazgatói teendőket is ellátni

– fogalmazott a Magyar Hang birtokába jutott levélben a menesztett főigazgató.

Majd úgy folytatta, büszke rá, hogy majdnem öt évig lehetett főigazgatója az OGYÉI-nak, ennek „a nagy múltú, és nagy presztízsű” intézménynek.

„Ráadásul ez a közel öt év egy nagyon nehéz időszakra esett, de úgy vélem, hogy a kihívásoknak az OGYÉI minden dolgozójával (VELETEK!) együttműködve sikeresen megfeleltünk. Mindannyian emlékszünk a Covid-járvány és a költözés okozta nehézségekre, amelyek mind ez alatt az öt év alatt zajlottak. Köszönöm mindannyiótoknak az együttműködést, a sok támogatást, és nagyra értékelem azt a szeretetet és szakmai együttműködést, amit tőletek kaptam” – tette hozzá Szentiványi Mátyás.

Levele végén sok sikert kívánt az OGYÉI dolgozóinak, és reményét fejezte ki, hogy a küszöbön álló egyesüléssel még tovább emelkedhet majd a munkájuk színvonala, így a hatékonyságuk és ezáltal a megbecsültségük is.

A lap kiemelte, különösen szokatlan az, hogy a főigazgató-váltást az utód szabadságának idejére tették, hiszen ez ellehetetleníti a feladatok azonnali átadását. Ezért felvetődik, hogy a menesztésről szóló döntés hirtelen születhetett meg.

Az Index megkeresésére a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya azt írta, hogy a belügyminiszter 2023. június 26-án indokolás nélkül, azonnali hatállyal vonta vissza Szentiványi Mátyás főigazgató vezetői megbízását. Az intézet irányítása további intézkedésig a Szervezeti és Működési Szabályzat helyettesítésre vonatkozó rendelkezései alapján történik.

Rovatok