Index Vakbarát Hírportál

Évekig lakott halott testvérével egy férfi Borsodban

2023. június 30., péntek 21:05

Évekig lakott a halott testvérével egy férfi, ami csak akkor derült ki, amikor ő is meghalt. A lakásból két holttest került elő, a helyiek szerint az egyik a férfi hat éve eltűnt bátyjáé lehetett.

Mindenki úgy tudta, hogy egyedül lakik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Királdon lévő házban a helyi önkormányzat dolgozója, akinek a napokban találták meg a holttestét – számolt be az RTL Híradó.

A helyiek elmondása szerint a férfi már a nyugdíjra készült, de miután napok óta nem látták az utcán, a főnöke ment be a lakásba. Ő találta meg a férfi holttestét az ágyban.

A férfi testét az önkormányzat elvitte, majd az egyik szomszéd, aki erről semmit sem tudott, a férfi keresésére indulva bement a házba. Ekkor fedezte fel a második holttestet.

A Híradónak elmondta, hogy a hátsó szobában bukkant a másik férfi holttestére, aki az ágyban feküdt, téli ruhában. A szomszéd állítása szerint évek óta ott lehetett.

A helyiek szerint a most elhunyt férfi bátyja lehetett, akit 2017 óta nem láttak a faluban. A férfi munkatársa szerint nem kizárt, hogy a holttest azóta a szobában volt, és a férfi éveken át együtt élhetett a halott testvérével.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a második holttest mikor és hogyan halt meg. A csatorna úgy tudja, ennek kiderítéséhez DNS-vizsgálatra lesz szükség. A rendőrség szerint az esettel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az ügyben eljárást indítottak.

Rovatok