Index Vakbarát Hírportál

250 millió forint értékben nyújt támogatást a Pro Filii Alapítvány

2023. június 30., péntek 17:17

Több mint 800 pályázat érkezett be az idei év második negyedévében a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló alapítványhoz, csaknem 5 milliárd forint értékben. Összesen 51 magánszemély és civil szervezet részesül mintegy 250 millió forintos támogatásban.

Amint arra felhívták a figyelmet, az évi egymilliárd forintot támogatásra fordító Pro Filii Alapítvány mára az ország egyik legjelentősebb civil szervezeteket, magánszemélyeket támogató szervezetévé vált.

Az alapítvány Kuratóriuma az idei évben másodszor döntött támogatásokról. Az összesen mintegy egymilliárd forintot igénylő 211 magánszemély pályázó közül 15 kap mintegy 50 millió forintos támogatást, döntő többségében sérült gyermekeket nevelő családok kapnak ily módon segítséget.

A 3,8 milliárd forintra pályázó 601 civil szervezet közül pedig 35-nek ítélt támogatást csaknem 200 millió forint értékben a kuratórium – írták.

A Pro Filii Alapítvány számos ritka betegséggel élő és mozgássérült gyermek gyógyítását, fejlesztését, valamint életkörülményeinek javítását támogatja. Többek között hozzájárul Down-szindrómás gyermekek nyári táboroztatásához és gyermekfelügyeletéhez, valamint egy gyermekotthon halmozottan sérült lakói életminőségének javításához is, hangsúlyozták.

Mára a Pro Filii Alapítvány az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé vált, amelyet nem csak az eddig rászorulóknak odaítélt 1,5 milliárd forint fémjelez, de az óriási számú pályázati kérelem is. Ebben a ciklusban is elmondható, hogy jóval több támogatásra érdemes pályázat érkezett, mint a rendelkezésre álló támogatási keret. Ez is rávilágít, hogy a gazdasági élet szereplőire óriási felelősség hárul a hazánkban virágzó civil szféra támogatását illetően, amelyben a Mészáros Csoport élen jár

– húzta alá Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport CSR-igazgatója, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.

Rovatok