Index Vakbarát Hírportál

Elérkezett a szóbeli érettségik utolsó napja, indulhat a pontszámítás

2023. június 30., péntek 06:03

Június 30-án a szóbeli vizsgák is véget érnek, ezzel pedig lezárul a 2022/2023-as tavaszi érettségi időszak. Az, hogy kit hova vettek fel, csak egy hónap múlva derül majd ki, addig is mutatjuk, mi alapján számítják a pontokat.

2024-ben számos tekintetben átalakul a felvételi rendszer, amely részben már a 2023-as jelentkezéseket is érinti. Az egyik fontos változás, hogy megszűnt a minimumponthatár, míg korábban alap- és osztatlan képzésre nem lehetett bejutni 280, felsőoktatási szakképzésre pedig 240 pont alatt, ez ma már lehetséges.

A maximálisan megszerezhető pontszám ugyanakkor továbbra is az 500, ami tanulmányi, érettségi, és többletpontokból áll össze.

Pontszámításkor két lehetséges út van, egy A és egy B opció, de nem kell aggódni, az elbíráláskor automatikusan azt veszik figyelembe, amely a vizsgázónak jobban kedvez.

Mit értünk érettségi és tanulmányi pont alatt?

Az érettségi pont a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, és az idegen nyelv, valamint a választott tárgy százalékos eredményeinek átlagából adódik össze. Ezzel szemben a tanulmányi pontokat a középiskola utolsó két évének jegyei alapján számítják az alábbi tárgyak figyelembevételével:

Az említett tárgyakra kapott jegyek összeadódnak, majd az így kapott értéket meg kell szorozni kettővel.

Miért lehet többletpontot kapni?

A maximálisan megszerezhető többletpont a 100, amibe az alábbiak számíthatnak bele:

Nyelvtudás:

Emelt szintű érettségi:

Esélyegyenlőség:

Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél:

Képzési területenként adható többletpontok:

„Azokon a szakokon, ahol a felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga alapján állapítják meg, ott többletpont nem számítható!” – olvasható a felvi.hu kisokosában, melyből kiderül az is: a ponthatárokat várhatóan 2023. július 26-án hirdetik ki, ekkor derül fény arra, hogy kit melyik képzésre vettek fel.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok