Index Vakbarát Hírportál

Megjelent az egyetemi világranglista, ez a magyar intézmény áll a legjobb helyen

2023. június 30., péntek 14:51

A legjobb magyar egyetemként végzett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Quacquarelli Symonds (QS) frissen megjelent világranglistáján. Az idei értékeléshez a brit cég több mindenben is változtatott rangsorolási gyakorlatán: új szempontokat vezetett be és módosította egyes indikátorai súlyozását. Az SZTE idén a 601-610. közötti helyen végzett a ranglistán, amelyre mellette még tíz magyar intézmény került fel.

Az egyik legismertebb felsőoktatási tevékenységeket minősítő cég, a brit Quacquarelli Symonds (QS) minden évben elkészíti világranglistáját. Az idei, 20 éves jubileumi rangsor összeállításához a QS több változtatást végzett: új indikátorokat vezetett be és módosította egy-egy értékelési szempontja százalékos súlyozását. Így a nemzetközi ranglista hűen követheti le az elmúlt évek változó felsőoktatási trendjeit, prioritásait, valamint 

jobban segítheti a leendő hallgatókat, hogy megtalálják a számukra megfelelő intézményeket.

A június 27-én közzétett QS World University Rankings 2024 világranglista szerint továbbra is a Szegedi Tudományegyetem Magyarország legjobb egyeteme, derül ki a felsőoktatási intézmény közleményéből.

A rangsor élén az Egyesült Államokbeli Cambridge-ben lévő Massachusetts Institute of Technology (MIT) áll, megelőzve az Egyesült Királyságbeli University of Cambridge-et, valamint a szintén brit Oxfordot.

A nemzetközi mezőnyben az SZTE a 601–610. helyen végzett, többek között olyan intézményekkel közösen, mint a londoni Kingston University, az amerikai (philadelphiai) Drexler University vagy az ausztrál Charles Darwin University.

Kiválósági rangsor

A QS kiválósági rangsora az idei évben hat helyett már kilenc szempont szerint vizsgálta a világ felsőoktatási intézményeit: az akadémiai elismertség (40 százalék helyett idén 30 százalék), a munkaadók visszajelzései (10 százalék helyett 15 százalék), az oktatók és a hallgatók aránya (20 százalék helyett 10 százalék), a tudományos munkák idézettsége (20 százalék), a nemzetközi hallgatók (5 százalék) és a nemzetközi oktatók, kutatók aránya (5 százalék), továbbá – újdonságként – a kutatási együttműködések nemzetközi diverzitása (5 százalék), a végzettek elhelyezkedési aránya és a szakterületükön nagy hatással bíró alumnusok száma (5 százalék), valamint a társadalmi és környezeti fenntarthatóságért tett erőfeszítések (5 százalék) képezték az értékelés alapját.

Az SZTE a lista alapján folyamatosan a legjobb magyar felsőoktatási intézmény, több mint egy évtizede első helyen végez a vizsgált magyarországi egyetemek között.

A Szegedi Tudományegyetem

Az SZTE elődintézményét Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581. május 12-én alapította Kolozsvárott. A „Magyarország második tudományegyetemeként” újjászülető universitast az I. világháború végén a román hatóságok száműzték, 1921-ben Szegeden talált otthonra. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter támogatásával lett „Tisza-parti Göttinga” a Szegedi Tudományegyetem. Itt végezte a biológiai égés folyamatával kapcsolatos, különösen a C-vitamin és a fumársav katalízis szerepét tisztázó, Nobel-díjjal elismert kutatásait Szent-Györgyi Albert. 

Itt tanult és lett biológussá, a biokémia doktorává Karikó Katalin, a COVID-19-pandémia megfékezésében kulcsszerepű vakcina fejlesztését, az mRNS-technológiát felfedezéseivel megalapozó kutató.

Az egyetem több mint 8 ezer munkavállalójával – ezen belül több mint 2200 oktatójával és kutatójával – valamint 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye. Az SZTE a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-ban nyilvánosságra hozott felsőoktatási intézményeket rangsoroló listája szerint Magyarország legjobb egyeteme, a világrangsorban a 601610. helyen áll.

Az SZTE Magyarországon holtversenyes első helyen, világviszonylatban a legjobb 600 egyetem között szerepel a Times Higher Education Impact Rankings rangsorában, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja.

Külföldi diákok

A szegedi egyetem a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként szerepelt a UI GreenMetric Ranking of World Universities toplistáján, a világrangsorban jelenleg a 73. a szegedi intézmény, és a legjobb magyar egyetemként végzett a rangsor „elhelyezkedés és infrastruktúra” alkategóriájában. Az SZTE hallgatói 13 képzési területen tanulhatnak – egyes szakterületeken angol, német, francia és más idegen nyelveken is. Az egyetemen már több mint ötezer külföldi diák tanulhat több mint 70 nemzetközi diplomás képzésben.

Az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége nemzetközi szinten is elismert.

 Az SZTE stratégiai kapcsolatot épített ki a K+F+I terület ipari szereplőivel, és a világ legmodernebb lézerközpontjával, az ELI-ALPS-szal.

Az SZTE klinikai hálózata nemzetközi rangú orvosképzéssel, kutatási eredményeivel és színvonalas egészségügyi ellátással szolgálja az országhatárokon átnyúló régió lakosságát. Magyarország egyik kiemelt oktatási, egészségügyi, tudományos, és innovációs műhelye az intézmény, pezsgő kulturális életével együtt a dél-alföldi régió és az ország egyik vezető kulturális, gazdasági és szellemi központja. Az SZTE tagja a EUGLOH (European University Alliance for Global Health) projektnek és részt vesz az SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózatban.

Rovatok