Index Vakbarát Hírportál

Felakasztotta magát egy 27 éves férfi Jászberényben, miután többen megverték

2023. július 1., szombat 12:22

Botokkal verték meg Jászberény utcáján azt a 27 éves roma férfit, aki végül felakasztotta magát pár órával a történtek után. A verésről videó is készült, amin látható, hogy több nő botokkal üti.

Az áldozat családja szerint azért bántalmazták a férfit, mert ráfogták, hogy megtámadott egy lányt. Nevelőanyja szerint azonban ez nem lehet igaz, ő nem bántott volna soha senkit.

A család nehezen tudja elképzelni, hogy a férfi önszántából akasztotta volna fel magát, de ha így történt, az szerintük a pár órával korábbi verés miatt volt.

Az említett verés alkalmával egy férfi lefogta a földön, majd több nő is botokkal verte. A Tények birtokába jutott felvételen látszik, hogy a fiatal férfit egy másik a földre teperte, majd többen körülállták őket.

A brutális verésbe egy kisgyermekes anyuka is beszállt, aki csecsemőjével a karján rugdosta az áldozatot. A megvert Ferenc családját telefonon értesítették arról, hogy mi történt. Ezt követően a férfi eltűnt, majd családja kétségbeesetten keresni kezdte. A településen élők pedig segítettek a családnak a keresésben, csatárláncban járták az erdőt és a környéket.

Mentünk keresgélni, és az egyik magyar gyerek látta őt meg. És úgy mondta, hogy ott a Ferike, ott a Ferike. És már ugye akkor láttuk, hogy fel van akasztva

– mondta az egyik helybéli.

A férfi családja szerény körülmények között él, nem tudják egyelőre, miből fogják eltemettetni a fiukat, ezért arra kérnek mindenkit, segítsenek nekik, hogy méltó körülmények között utolsó útjára kísérjék a férfit.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu

Rovatok