Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péternek olyan információi lehettek a Wagner-lázadásról, amelyekhez kevesen juthattak hozzá

2023. július 1., szombat 11:53

Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár Donáth Anna levelére válaszolva közölte, Szijjártó Péternek olyan hiteles információi voltak arról, hogy mi történik Oroszországban, „amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá”.

Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek írt levelében többek között az alábbi kérdéseket tette fel:

Az ellenzéki politikus Szijjártó Péter helyett Menczer Tamástól kapott választ.

„Levelében roppant lényeglátó módon felteszi a legfontosabb kérdést: »Önöknek nem fontos a magyar emberek élete?« A válasz az, hogy de, fontos, sőt, egészen pontosan számunkra mindig a magyar emberek élete a legfontosabb. Éppen ezért áll a magyar kormány a béke pártján, életet menteni csak azonnali és feltétel nélküli tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet. Ebben a szörnyű háborúban az ukránok és az oroszok mellett magyarok halnak meg, ez az, amit a nyugati barátaink hajlamosak elfelejteni” – hangsúlyozta a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár.

„Gyurcsány Ferenc félreérthetetlenül fogalmaz”

Menczer Tamás megjegyezte:

Nagyszerű és örvendetes fejlemény, változás az, ha a magyar emberek élete, biztonsága Képviselő Asszony számára is fontossá vált. Kár, hogy eddig ennek Ön és a pártja is kevés tanújelét adta. Hiszen Önök – az összes baloldali párthoz hasonlóan – közismerten háborúpártiak. Ön és a párttársai, például Fekete-Győr András, Cseh Katalin, Tompos Márton számtalan alkalommal beszéltek arról, hogy a háború folytatását támogatják, és fegyvereket szállítanának a háborúba. Önök egy olyan miniszterelnök-jelöltet támogattak Márki-Zay Péter személyében, aki világosan elmondta, hogy hajlandó lenne magyar katonákat küldeni a háborúba. Az Ön pártja, a Momentum junior partnere, kis testvére a Gyurcsány-pártnak, és Gyurcsány Ferenc is félreérthetetlenül fogalmazott: szerinte aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember, aki békét akar, az erkölcstelen. Fentiek is világosan mutatják, hogy Önök háborúpártiak.

A kormánypárti politikus sajnálatosnak nevezte, hogy „Önök az energiaárak növekedését és inflációt okozó, elhibázott szankciókat is támogatják. Ön azt állította tavaly februárban, hogy »Ennyi szankció nem elég!«, tavaly szeptemberben pedig arról értekezett, hogy a kivetett szankciók működnek, és összeroppanthatják az orosz gazdaságot. Azóta lassan egy év telik el, a háború brutális módon folytatódik, az orosz gazdaság pedig, köszöni szépen, jól van, semmi jele annak, hogy összeroppanna”.

Menczer Tamás ebből azt a következtetést vonta le, hogy „az Ön és a baloldal jóslataiban, döntéseiben nem bízhatunk, Magyarország az Önök elhibázott döntéseit nem bírná ki. Önök békeidőben is tönkreteszik az országot, van ebben tapasztalatunk, de most háború van, ez nem az országrombolók és a – ki tudja, honnan fizetett és befolyásolt – lelkes amatőrök ideje”.

Szijjártó Péter kapcsolatban volt a miniszterelnök-helyettessel

Az államtitkár a Wagner-csoport lázadására vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban leszögezte, 

Szijjártó miniszter úr az események alatt kapcsolatban volt Oroszország miniszterelnök-helyettesével, Oroszország külügyminiszterével és Belorusz külügyminiszterével, vagyis olyan hiteles információi voltak arról, hogy mi történik, és mi fog történni, amely információkhoz feltehetően világszinten is kevesek jutottak hozzá. Említett telefonbeszélgetésekről Külügyminiszter úr a nyilvánosságot is tájékoztatta. Ha jól értem, Ön ezt nevezi »néhány semmitmondó mondatnak«.

Menczer Tamás azt is világossá tette, hogy a kormány a magyar emberek érdekeit és biztonságát tartja szem előtt, a lázadás pedig rövid idő alatt véget ért, Oroszország vezetői a helyükön vannak.

A politikus végül a Momentumon belüli erőviszonyokra is kitért: „Még egyszer megköszönöm a levelét, amely nyilvánvalóan része annak, hogy Ön át kívánja venni a pártja irányítását, és ezzel kapcsolatban nehézségekbe ütközik. Mint az közismert, a Momentumot nem a jelenlegi elnök irányítja, Ön pedig láthatóan a korábbi elnökkel, Fekete-Győr Andrással van versenyben. Olyan valakivel versenyezni, akinek az egyetlen emlékezetes momentuma az volt, hogy elektromos rollert tisztított a zuhanyzóban, nos, ez frusztrációkat okozhat, ezzel kapcsolatban szeretném a megértésemről biztosítani”.

Rovatok