Index Vakbarát Hírportál

Sok napsütéssel indul a hét, de nem örülhetünk sokáig

2023. július 3., hétfő 05:49

Hétfőn nyugat felől a Dunántúlon alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar. Északon és a középső tájakon élénk lehet a nyugati-északnyugati szél. A nappali maximumok 25 és 33 fok között alakulhatnak.

Hétfőn az ország nagyobb részén sok napsütésre, száraz időre számíthatunk. A Dunántúlon takarhatják gyakrabban felhők a napot, itt nyugat felől elszórtan eső, zápor is kialakulhat, néhol az ég is megdörrenhet. A nyugatias irányú szél északon és a középső tájakon helyenként megélénkülhet – írja az Időkép.

Délutánra 25 és 33 fok közé melegedhet a levegő, a felhősebb nyugati tájakon lesz hűvösebb.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hét vármegyére adott ki zivatar és felhőszakadás miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést.

25-30 millimétert meghaladó csapadékra, valamint esetenként szélerősödésre, jégesőre is lehet számítani.

Nem lesz front felettünk

Hétfőn nem érkezik front, meleg, nyári idő várható, de különösen a Dunántúlon fülledtté válik a levegő, emiatt főként az idősek és szívbetegek körében nehézlégzés, légszomj jelentkezhet, keringési rendellenességek léphetnek fel.

Zivatarok területén az asztmások állapota romolhat, így nekik célszerű ezeket az időszakokat zárt térben tölteni. A meleg időben fáradékonyság, tompaság is jelentkezhet.

Délelőtt tíz és délután négy óra között a napos tájakon nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről, illetve ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a direkt napfényt.

Egyre többfelé lehetnek zivatarok

Keddre virradóan többfelé várható eső, záporok, zivatarok kialakulása, és napközben is számítani kell szórványosan csapadékra a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett. A szél csak zivatarok környezetében támadhat fel. Hajnalban 13 és 20, délután 24 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán a napos-gomolyfelhős időben több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok. A szél zivatarok idején erős, viharos lehet, zivataroktól függetlenül csak helyenként élénkülhet meg. 25 és 31 fok közötti maximumokat mérhetünk.

Keddre és szerdára a meteorológiai szolgálat már az ország egész területére kiadta az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést zivatarok miatt. 

Rovatok