Index Vakbarát Hírportál

Balesetet okozott, majd késsel fenyegette a rendőröket egy részeg férfi

2023. július 3., hétfő 17:00

A harmincas éveiben járó férfi február 7-én egy szabolcsi településen ütött el egy biciklist, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült. A gyanúsított ezután egy késsel tért vissza a helyszínre, ahol megfenyegette az intézkedő rendőröket.

Négy bűncselekmény elkövetése miatt emelt vádat a Kisvárdai Járásbíróság egy harmincas éveiben járó férfi ellen – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vádirat szerint a büntetett előéletű elkövető február 7-én este úgy vezette részegen az autóját, hogy korábban 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől.

A gyanúsított egy szabolcsi településen minden ok nélkül áttért az úttest bal oldalára, és elütötte a szemből érkező kerékpárost, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A közlemény szerint a férfi észlelte a balesetet, azonban a helyszínen nem állt meg, és segítségnyújtás nélkül elmenekült. 

Az elkövető gyalogosan tért vissza a helyszínre egy 32 centiméter hosszúságú késsel, majd szúró és vágó mozdulatokkal fenyegette az intézkedő rendőröket.

A férfit végül sikeresen őrizetbe vették és kihallgatták. Az ügyészség indítványozta, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a bíróság ítélje letöltendő börtönbüntetésre. Emellett a közügyektől és a vezetéstől is végleg eltiltanák – tették hozzá.

Rovatok