Index Vakbarát Hírportál

Péterfalvi Attila kinevezte általános helyettesét

2023. július 3., hétfő 14:45

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Bendik Tamást nevezte ki általános elnökhelyettesének.

„Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítása lehetővé tette a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, hogy kinevezzen további elnökhelyettest is” – olvasható a NAIH közleményében, ezért 

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke 2023. július 10-i hatállyal Bendik Tamás stratégiai elnöki főtanácsadót nevezi ki általános elnökhelyettesének.

Bendik Tamás a tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és ösztöndíjasként a Helsinki Egyetem Jogi Karán végezte. Posztgraduális képzését az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben folytatta, előbb kodifikátor szakjogász, később adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász végzettséget (LL.M.) szerzett.

Pályafutását az Igazságügyi Minisztériumban kezdte meg, ahol több mint 11 évig foglalkozott nemzetközi szerződésekkel, alapjogokkal, kiemelten a személyes adatok védelmével és információszabadsággal.

2012-2018-ig Magyarországot képviselte az Európai Unió Tanácsának adatvédelmi munkacsoportjában, valamint az Európai Bizottság adatvédelmi szakértői csoportjában, tevékenységének fókusza az Európai Unió adatvédelmi reformja volt, ennek keretében részt vett az uniós szabályozás előkészítésében és tárgyalásában, valamint azok implementációjával kapcsolatos jogszabály-módosítások szakmai előkészítésében.

Bendik Tamás 2018 óta a NAIH stratégiai elnöki főtanácsadója, e minőségében – többek között  az Európa Tanács adatvédelmi tanácsadó bizottságának tagja, a GDPR-kommentár egyik társszerzője, az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézet adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász képzésének oktatója.

Szakmai teljesítményét az Igazságügyi Miniszter Miniszteri Elismerő Oklevél, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke NAIH ezüst emlékérem adományozásával ismerte el.

Dr. Szabó Endre Győző jelenlegi általános helyettes a jövőben az európai uniós együttműködésért felelős elnökhelyettesi feladatokat látja el.

(Borítókép: Péterfalvi Attila. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok