Index Vakbarát Hírportál

Térképen mutatjuk, hol lépett már életbe az új ügyeleti rendszer az országban

2023. július 4., kedd 10:24

2023 egyik, ha nem a legfontosabb egészségügyi változása, hogy az ügyelet megszervezése immár az Országos Mentőszolgálat hatáskörébe tartozik. Mint ismert, hazánk fokozatosan áll át az új ellátási formára, cikkünkben sorra vesszük, mely vármegyék csatlakoztak eddig.

Idén februárban élesben is megkezdődött az ügyeleti rendszer átalakítása. Takács Péter egészségügyi államtitkár a közelmúltban arról beszélt, hogy a reform nyári szünetre megy, és a váltás csak ősszel folytatódik Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Veszprém vármegye bekapcsolásával.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a visszajelzések alapján a betegek „maximálisan elégedettek”, az Országos Mentőszolgálat szóvivője május végén azt közölte, hogy pünkösdre az 50 ezret is átlépte a rendszerben ellátott páciensek száma.

Bár az átállás mindenütt a helyi viszonyokhoz igazítva, megyespecifikusan történik, van néhány általános tudnivaló, amely minden, már csatlakozott területre érvényes, ilyen például a telefonszám, ami nem más, mint az 1830. Ezt kell hívni abban az esetben, ha nincs vészhelyzet, de valamilyen egészségügyi ellátásra mégis szükség lenne, a háziorvos pedig már nem rendel. A rögzített vonal túloldalán a mentésirányító felméri, hogy a beteget otthonában el lehet-e látni. Ha igen, de kell hozzá orvos vagy ápoló, ügyeleti kocsit küld, ha pedig a páciens állapota súlyos, azonnal kivezényli a legközelebbi mentőegységet.

Szintén fontos információ, hogy az új koncepció szerint Budapest kivételével 174 járásban, hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén 8 és 14 óra között elérhető az alapellátási ügyeleti szolgálat. Az ezt követő időszakban, tehát hétköznap 22 óra és másnap reggel 8 között, hétvégén pedig 14 óra és másnap reggel 8 között 81 településen 102 telephelyen lesznek jelen fizikálisan a mentőszolgálattal szerződő szakemberek, ezeket az egységeket a betegek személyesen is felkereshetik.

Február óta összesen hat vármegyében lépett életbe az új ügyeleti rendszer, térképünkön jól látszik, hogy az átállás hol várat még magára.

Februárban Hajdú-Bihar kezdte a sort

Hajdú-Bihar vármegyében 2021 nyarán indult el egy pilotprogram, így nem meglepő, hogy az új ügyeleti rendszer februárban elsőként ott lépett életbe.

Márciusban újabb két vármegye csatlakozott

Márciusban Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élesedett az új rendszer.

Áprilisban Borsod is átállt

Áprilisban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyével folytatódott a sor, itt tíz településen van háziorvosi ügyelet, Miskolcon, Mezőkövesden, Encsen, Szerencsen, Kazincbarcikán, Ózdon, Sátoraljaújhelyen, Tiszaújvárosban, Sárospatakon és Edelényben.

Éjjel ezek közül nyolc települést lehet személyesen is felkeresni, Miskolcon, Mezőkövesden, Encsen, Szerencsen, Kazincbarcikán, Ózdon, Tiszaújvárosban és Sátoraljaújhelyen is ellátják a betegeket.

Májusban szintén két vármegyében módosult az ellátás

Májusban Komárom-Esztergom és Békés vármegye csatlakozott.

Előbbiben Esztergomban, Kisbéren, Komáromban, Oroszlányon, Tatabányán és Tatán szervezték meg a háziorvosi ügyeleti ellátást, míg éjszaka mindössze három település érhető el személyesen: Esztergom, Kisbér és Tatabánya.

Békés vármegyében kilenc településen működik háziorvosi ügyelet, Békéscsabán, Békésen, Gyomaendrődön, Gyulán, Mezőkovácsházán, Orosházán, Sarkadon, Szarvason és Szeghalmon. Ezek közül éjjel négyet érdemes személyesen felkeresni, Békéscsabán, Gyulán, Orosházán és Szarvason is fogadják a betegeket.

Az OMSZ és a Belügyminisztérium további részletes menetrendet egyelőre nem közölt, több helyen arról számoltak be, hogy az átállás a helyi viszonyoktól is nagyban függ, ahol eszközparkot kell bővíteni, vagy fel kell újítani egy telephelyet, ott a feladat hosszabb időt is igénybe vehet. Egy jogszabály alapján a miniszter mindig a kormányzati honlapon teszi közzé azokat az ellátási területeket, ahol a következő harminc napban át kell állni. Az előzetes kommunikáció szerint az szinte biztos, hogy Budapesten a váltás csak 2024 elején fog megtörténni.

(Borítókép: BSIP / Universal Images Group / Getty Images)

 

Rovatok