Index Vakbarát Hírportál

Egy fiatal részegen megverte az apját, aki két héttel később meghalt

2023. július 4., kedd 08:21

Súlyos állapotban került kórházba egy férfi, akit saját fia vert meg június közepén a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszadadán. A sértett pár nap után látszólag jobban lett, de két héttel később meghalt.

Épp a támadó gyerekének óvodai ballagását ünnepelte a család, mikor az eset történt. A Tények úgy tudja, a sértett, idősebb férfi arra kérte megkérdőjelezhető magatartást tanúsító fiát, hogy viselkedjen normálisan. A fiatal erre rendkívül agresszívan reagált, és nekiesett az apjának.

A támadó később azzal védekezett, hogy nagyon részeg volt – elmondása szerint legalább másfél liter pálinkát és 15-20 doboz sört töltött magába.

Végül bekövetkezett a tragédia

Pár nappal a kórházba kerülését követően már sokkal jobb állapotban volt a megvert édesapa; az orvosok már a lélegeztetőgépről is levették.

Két héttel később azonban hirtelen meghalt.

Az, hogy két-három hét múlva elhalálozott, ez felveti annak a lehetőségét, hogy ok okozati összefüggés van a bántalmazás és a halál között. Ezt igazságügyi orvosszakértő fogja megállapítani.

Az apját megverő fiatal férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítja az ügyészség. Ha kiderül, hogy a verés miatt halt meg az apja, akkor akár nyolc év börtönbüntetésre számíthat.

Rovatok