Index Vakbarát Hírportál

Esővízgyűjtőt szereltek fel a polgármesteri hivatalra a II. kerületben

2023. július 5., szerda 05:59

A polgármester közlése szerint nem a most felszerelt esőgyűjtő az első, és nem is az utolsó ilyen eszköz a kerületben, és nemsokára sikerül elérniük a 100 ezer literes kapacitást.

Egy sajnálatos beázás miatt munkálatokat kellett végezni a hivatal épületének tetején, és így adta magát a lehetőség, hogy ráadásként új esővízgyűjtőt helyezzünk üzembe − írta Facebook-posztjában a II. kerület MSZP-s polgármestere, Őrsi Gergely.

Az így összegyűjtött csapadékvíz használható locsolásra, sőt adott esetben a szökőkút párolgási veszteségének pótlására is. Már a mai, nem túl nagy eső alkalmával is közel 100 liter vizet tudtunk felfogni. Célunk ezzel a gyűjtővel és a házi esővízgyűjtő pályázatokkal, hogy a kerületben elősegítsük sok tízezer liter esővíz hasznosítását

− fogalmaz. 

Elmondása szerint a tavaly átadott és az idei, hamarosan átadandó esővízgyűjtő dézsák segítségével, illetve a hivatali gyűjtővel elérhetik a 100 ezer literes kapacitást, vagyis nagyobb esőzések alkalmával ennyi vizet már felfoghatnak, így ennyivel kevesebb folyik el a csatornákon.

Az esővíz érték, vigyázzunk rá!

− tette hozzá.

Rovatok