Index Vakbarát Hírportál

Tarjányi Péter: Elsőként azok halnak meg a fronton, akik nem tudnak alkalmazkodni

2023. július 5., szerda 18:33

A háborúkat nem a hivatásosok, hanem a tartalékos állomány dönti el – mondta Tarjányi Péter a Frontvonal e heti adásában, amelyet ezúttal ismét lőtéren forgattunk, hogy bemutassuk, milyen kiképzésben kell részt vennie egy civilnek, amikor besorozzák a háborúba. A biztonságpolitikai szakember kiemelte, az orosz tartalékosok sok esetben képzettebbek, mint az állományban lévők, mivel a civil munkájuk ellenére korábban részt vettek olyan kiképzésben, ami nagyon hasznos tud lenni a háborúban.

Viplak Attila lövészkiképző arról beszélt a műsorban, hogy a nyugati fegyverrendszerek, amiket Ukrajna kap, nagyságrendileg kétszer annyiba kerülnek, mint azok a fegyverek, amelyeket az orosz haderő használ.

Hozzátette: egy fegyver ára orosz oldalon ezer eurótól akár négy ezer euróig is terjedhet, míg a nyugati eszközök árai kétezertől akár ötezer euróig is terjedhetnek. Viplak Attila kiemelte, az orosz gyártmányú és az új típusú lőszerek árai között nincs lényeges különbség, de a kisebb, újabb eszközök fejlettebbek és hatékonyabbak a harcok során. Ezeket elsősorban az ukrán oldalon használják a háborúban.

Tarjányi Péter elmondta: egy nyugati katonának a teljes felszerelése – mire kivezénylik a frontvonalra – elérheti akár a 10-12 ezer eurót is. ráadásul ez nem tartalmazza a kiképzésre fordított összeget.

A forgatási helyszínt a B-PRO Lőtér és Tréning Centrum biztosította.

A Frontvonal korábbi adásait ide kattintva tudja visszanézni.

(Borítókép: Tarjányi Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok