Index Vakbarát Hírportál

Saját családjára gyújtotta rá a házat egy részeg férfi Dombrádon

2023. július 6., csütörtök 19:28

Emberölés kísérlete miatt tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék csütörtökön, nem jogerősen azt a férfit, aki részegen az édesanyjára és annak unokájára gyújtotta a házat tavaly a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Dombrádon.

A férfi tavaly áprilisban ittasan ment haza, majd korábbi fenyegetéseit beváltva meggyújtotta a bejárati ajtó melletti függönyt, és közben azzal fenyegette a vele együtt élő családtagjait, hogy megöli őket. A tüzet a lakásban tartózkodó két ember egy időközben odaérkező ismerősük segítségével oltotta el – közölte a bíróság az MTI-vel.

Ezután a gyújtogató férfi visszament a házba, és megpróbálta betörni annak a szobának az ajtaját, ahová az anyja és a gyermek bemenekült előle.

Miközben fenyegetőzött, meggyújtotta a másik szobában lévő bútorokat, valamint a szobaajtóra terített plédet és a függönyként szolgáló textilt is.

Az unoka a szobaablakon keresztül menekült ki a házból. Mivel az asszony megérezte a füstszagot, kinyitotta a szoba ajtaját, amely előtt ott állt a fia, aki késsel szúró mozdulatot tett felé. A nő meglökte, és végül sikerült a házból neki is kimenekülnie. A tüzet a kiérkező tűzoltók oltották el.

Rovatok